Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Miután lehullt a lepel a Star Wars: The Old Republic összes játszható kasztjáról, biztosak lehettünk benne, hogy ezúttal egy bolygó kerül terítékre. Nem is kellett csalódnunk, ugyanis a BioWare marketingesei örömmel mutatták be az Alderaant, amely a filmekben jártas egyéneknek arról lehet ismerős, hogy itt nevelkedett Leia hercegnő, valamint a Halálcsillag helyes működését is ezen tesztelték. Persze ezen események bekövetkeztéig még sok száz évnek el kell telnie, a The Old Republic világában a szépség, a béke és a diplomácia fényes fellegváraként ismert a planéta. Persze nem minden arany, ami fénylik, a mélyben gonosz erők készülődnek, hogy egy vérgőzös polgárháború leple alatt uralmuk alá hajtsák az egész bolygót.
A srácok-lányok mindezt a rövid helyzetjelentést a majdnem szokásos szeretetcsomaggal együtt lőtték ki az internet forgatagába. A négy darab screenshot stimmel, csakúgy, mint a 4 darab concept art. A háttérképek számában azonban radikális, 50%-os csökkenés állt be, ugyanis az eddigi 2 helyett mindössze 1-et kaptunk. Döbbenetes. Az oka? Remek kérdés, talán az illetékesek így próbálják felforralni a langyos vizet, talán egyszerűen csak lusták voltak még egy képet összedobni. Mindez nem változtat a tényen, hogy még mindig nem ismerjük a játék megjelenési dátumát, de hát jövőre is kell némi izgalmat hagyni.
tardief88
12 éve, 3 hónapja és 4 heteHát szerintem nem lett túl jó a játék.
Bár én nem szeretem az MMORPG-ket túlzottan.