Időközben elstartolt a Modern Warfare 2, valamint a többjátékos részét kiszolgáló IWNET, a fórumok pedig panaszkodással teltek meg. A rendszer egyelőre több sebből vérzik, ezek nagy részét előre megjósolták a játékosok, ráadásul még a csalók elleni küzdelem sem alakult úgy, ahogy a fejlesztők elképzelték. A problémák jelentős hányadát ki lehetett volna küszöbölni a mostanában csak mágikus varázsszóként emlegetett dedikált szerverek engedélyezésével. Talán ezek a tapasztalatok vették rá az Aliens vs. Predatoron munkálkodó Rebellion képviselőit, hogy hatalmas cáfolóhadjáratba kezdjenek. A stúdió vezérigazgatója, Jason Kingsley e-mailben értesítette a nagyobb gamer site-okat, hogy hatalmas tévedés történt, ők soha, egyetlen szóval sem említették, hogy kihagynák a népszerű feature beépítését. „A pletykák ellenére a Rebellion végig úgy tervezte, hogy támogatja a dedikált szervereket a PC-s AvP esetében, és most hivatalosan is megerősítjük, hogy ez a helyzet.” A játék 2010. februárjában fut be, PC mellett Xbox 360 és PS3 konzolokra.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Activision döntése után, miszerint kiszedik a Call of Duty: Modern Warfare 2-ből a dedikált szerverek támogatását, a PC-s játékvilág nagy része aggodalmasan kezdett pislogni a többi nagy kiadó felé, félve attól, hogy ők is magukévá teszik ezt a politikát. Érkeztek is szép sorban a bejelentések, először a Segától, majd az id Software-től, hogy sem az Aliens vs. Predator, sem a Rage nem teszi lehetővé dedikált szerverek indítását, ezzel jelentősen megváltoztatva a multiplayer meccsek élvezhetőségét.
marduk
16 éve, 1 hónapja és 4 heteHajrá Alien vs Predator!^^ 😄
shade
16 éve, 1 hónapja és 4 heteTélleg…most alien vs predator…de még ott az ember…akkor miért nem aliens vs predator and marine 😄 És meik győz? Mert ha vs akkor valameiknek győznie kell. De ha jól emlékszem az előzőkben sem győzött senki csak vége lett. 😄
marduk
16 éve, 1 hónapja és 4 heteMarine?Nem inkább Soldier? 😄
shade
16 éve, 1 hónapja és 4 heteNem. Az marine. 😄
marduk
16 éve, 1 hónapja és 4 heteLehet…Én még eddig 1 Alien vs Predator réssze sem játszottam de azt azért leírom hogy:
Marine=Tengerészgyalogos
Soldier=Katona 🙂
shade
16 éve, 1 hónapja és 4 heteIgen abban azok voltak. 😄
marduk
16 éve, 1 hónapja és 4 heteAkkor igazad volt 😄