A hír címében a kérdőjel pedig nem véletlenül kapott helyet, hiszen jelenleg semmilyen konkrét információnk nincs az állítás igazáról, és sajnos a Reuters munkatársai sem tudtak épkézláb érveket felhozni állításukkal kapcsolatban. Spekulációjukat szimplán arra alapozták, hogy az összes nagy horror cím kiválóan fogyott az elmúlt években – köztük az első Dead Space is -, legtöbbjük még folytatást is kapott, így szerintük teljesen kézenfekvő, hogy jövőre már a polcokon köszönthessük a Dead Space második epizódját.

Hogy elhisszük-e az elhangzottakat, az mindenkinek a saját értékrendjére van bízva, azonban nem árt észben tartani, ezek csak találgatások, az illetékesek lehetséges, hogy éppen most készítik elő a nagy bejelentés matériáit. Mindenesetre történjen bárhogyan is, a folytatásnak örülnénk, érkezzen bármikor is. Ne feledjük mindemellett azt sem, hogy a Visceral Games hamarosan fejlesztési matéria nélkül marad, hiszen Nintendo Wii-re is megérkezett már a Dead Space, valamint a Dante’s Inferno munkálatai is rendben haladnak…