Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A múlt héten megírtuk, hogy sem a közönség, sem a JoWood nem volt elégedett a Painkiller: Resurrection kipróbálható változatának minőségével, éppen ezért a kiadó úgy döntött, hogy készíttet még egy, feljavított verziót az anyagból, hátha jobb fogadtatásra talál a kritikusi vénákkal alaposan ellátott játékosoknál. Az ígéretüket betartották, hiszen tegnap késő este elérhetővé vált az újabb demó, amelyet erre a linkre kattintva érhettek el legegyszerűbben. Egyelőre nem rendelkezünk érdemi információval, hogy sikeres volt-e a polírozás, de remélhetőleg a srácok komolyan vették a véleményeket, és igyekeztek azoknak megfelelően formálni a produktumot.
Az 1,22 GB-ra hízott szabadon kipróbálható verzió tartalmazza a teljes, képregényes stílusban összerakott intrót, a tutorial részt, valamint az első, Cathedral névre hallgató pályát. Ez így összesen nagyjából az 5%-át teszi ki a teljes alkotás játékidejének. Felbukkannak régi ismerősök mind az arzenálban, mind a hullajelöltek oldalán, de az új szörnyek közül is megismerkedhetünk néhánnyal. Érdemes még megemlíteni a gépigényt, amely segíthet eldönteni, hogy megér-e egy letöltést a demó:
Minimális követelmények
AMD/Intel processzor magonként 2,4 GHz
1,5 GB RAM
256MB DX9 VGA (GeForce 6600GT vagy jobb)
Hangkártya
Ajánlott követelmények
AMD/Intel processzor magonként 2,6 GHz
3 GB RAM
512MB DX9 VGA (GeForce 8800GT vagy jobb)
Hangkártya
skyman
16 éve, 2 hónapja és 3 heteJo kis combos játék remélem jó is lett..ELmegyek a suliba és le is töltö egyböl😄 Remélem tényleg javitottak sokat rajta..
shade
16 éve, 2 hónapja és 3 heteajánlott 8800gt?😮