Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A japán illetőségű Tecmo és a svéd Pieces Interactive egy vadonatúj játékot jelentett be a mai nap folyamán, amely a Fret Nice címet viseli magán, stílusát tekintve pedig zenés platformer lesz. A csapat célul tűzte ki maga elé, hogy olyan felhasználóknak okozzanak további örömöket, akik egyetlen játékért beruháztak egy gitár perifériára, de máshoz nem igen tudják kihasználni már. A Fret Nice nekik kedvez majd igazán, ráadásul minden piacon lévő modellel kompatibilissé teszik.
A Pieces Interactive műve digitális úton jut el a felhasználókhoz, tehát csak és kizárólag letölthető formában lesz hozzáférhető, 2010 elejétől. A külleme művészi, zenei kínálata pedig nagyszerű lesz, állítja a kiadó szerepét magára vállaló Tecmo. A megcélzott konzolokról még nem esett szó a hírben, de természetesen már azok is publikusak, PlayStation 3 és Xbox 360 verziók érkeznek a PlayStation Store-ra, illetve másik oldalon az Xbox Live-ra. Várjuk az első videót is produkcióból. Képáradat következik.
richie8
12 éve, 5 hónapja és 1 heteNaneee, ilyen is van? 😮 fránya konzolos platformok 😄