Egyrészt mivel a program leginkább a kalandjáték kategóriájában kapott helyet, aminek hatására a helyszínek felkutatása, a nyomszerzés, valamint azok kiértékelése lesz a célunk, mint ahogyan az kiderül az alábbi látnivalóból is. A Deadly Intent történetét egyébként az eredeti sorozat brigádja írta meg, de látványosabb változások is tetten érhetőek lesznek benne, például az új grafikus motor, aminek hála sokkal részletesebb ábrázolást tudtak létrehozni a programozók, de leginkább az effektekre erősítettek rá.
Az eredeti televízióban látott szériával egyébiránt további hasonlóság lesz még néhány szinkron alkalmazása, így például Ray Langston (Laurence Fishburne) Riley Adams (Lauren Lee Smith) hangja is helyet kapott a játékban, amely a Nintendo két jelenleg aktív konzoljára, és PC-re érkezik meg hamarosan. Ha kíváncsi vagy a hozzá kapcsolódó utolsó trailerre, akkor csak kattints a lejátszás gombra.
valko2
16 éve, 1 hónapja és 4 hetenekem az trailerből azok a kis 5szögek erősen hasonlítanak az Assassin’s Creed 2 ben látottara, de a nyomzós játékokat szeretem, szóval azért kipróbálom