Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A hollywood-i producer, Adrian Askarieh egy interjúban elárulta, hogy végre kezdenek egyenesbe jönni a Kane & Lynch mozival és megannyi elbaltázott kísérlet után márciusban nekiláthatnak a produkciós munkálatoknak. A moziban Bruce Willis szerepeltetése már biztosnak látszik, ő ölti magára Kane karakterét a vásznon, miközben a Lynch-et megszemélyesítő színészt továbbra is nagy erőkkel keresik. A film disztribúcióját a Lionsgate vállalta magára, a Millennium pedig finanszírozza a szükséges összegeket.
Adrian Askarieh elmondta, hogy Bruce Willis (Die Hard, Hudson Hawk, Pulp Fiction) miután elolvasta a szkriptet, minden idők egyik legjobban sikerült akciófilm forgatókönyvének tartotta és ha valakinek, neki aztán bátran elhihetjük, hiszen óriási tapasztalat van már mögötte a műfajban. A film tervezett bemutatójáról még nincsenek információk, a forgatást a tavasz beköszöntével kezdik el a filmiparos szakemberek, Bruce Willis-szel a fedélzeten.
kitta
16 éve, 2 hónapja és 4 heteImádom! B. W.-t 😄
futuretro
16 éve, 2 hónapja és 4 heteŐ is imád Téged, csak ezt a kulisszák mögött nyilatkozta, nem publikus a dolog. 😄 De ne mondd el senkinek. 😛