Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Xbox 360-as tábor hördülhetett fel elsőként, amikor februárban a Lost Planet 2 producere, Jun Takeuchi hivatalosan, videó formájában jelentette be az akkor még redmondi exkluzívként felfedett játékot, majd a későbbi demonstrációt is ők vehették elsőként birtokba. Mára már világos, hogy sem a Sony-sok, sem pedig a PC-sek nem maradnak le a folytatásról, a játszható demóval azonban megváratták a PlayStation 3 tulajdonosokat.
A várakozás már csupán bő egy hétnyi, a Capcom bejelentette, hogy a Tokyo Game Show első napjától, szeptember huszonnegyedikétől elérhetővé válik a Sony-s próbakör is a PlayStation Store-on, amelyet egy vadonatúj trailer is kísér a Lost Planet 2-ről. Az említett demonstráció két további exkluzív missziót is tartalmaz, ezt online kooperációban kóstolhatják meg a Sony konzolján mulatozók az E.D.N. III Akridjai ellen. A Tokyo Game Show idén szeptember huszonnegyedikén nyitja meg kapuit és huszonhetedikéig tart. Ti pedig tartsatok ezen idő alatt is a Game Channel-lel.
shade
16 éve, 4 hónapja és 4 napjaItt már ugye nemkell majd rohangálni ilyen hőbogyókér? Az első részt is azér hagytam abba má a leg elején. Minden időre megy azt meg kinem álhatom.
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 4 heteGyönyörű a grafika.