A Bethesda legényei ennek megfelelően összeraktak egy launch trailert – hiszen ilyesmi még a DLC-khez is jár -, és elégedett mosollyal az arcukon juttatták el az internet népéhez. A mozgóképet a hasonló esetekben szokásos, valamivel kevesebb mint 2 perces időtartammal ruházták fel. Ez a hossz bőségesen elegendő ahhoz, hogy felkeltse a játékosok figyelmét a termék iránt, főként ha olyan bájos alakok futkároznak benne, mint jelen esetben. A Mothership Zeta eseményei ugyanis egy idegen űrhajó fedélzetén zajlanak, ahová hősünk korántsem önszántából kerül, hanem a kis szürkék ármánykodásának következtében. Komolyabban azonban nem viseli meg a dolog, szert tesz néhány idegen eredetű flintára, és segítségükkel kedvesen megkéri a hajó személyzetét, hogy szállítsák vissza a romokban álló sárgolyóra.

A Mothership Zeta PC és Xbox 360 platformokon lesz elérhető hétfőtől, a PS3-as verzió a későbbiekben érkezik.