A Red Steel 2 idei megjelenés ugrott, helyette negyedik a etapba, azaz az üzleti esztendő utolsó negyedébe pakolták, konkrét megjelenési napra nem mutattak rá, így a 2010 január elseje és március harmincegyedike közé várjuk az ígéretes, kizárólag Wii MotionPlus perifériával játszható, de vele egyebe csomagolt produkciót.
A Ghost Recon 4 és a poszt-apokaliptikus városi, katasztrófa-túlélő túra, az I Am Alive sem mostanában robog be az üzletekbe, mindkét alkotást 2010 április elseje után kap csak zöld jelzést, ennél konkrétabb időpontot egyelőre nem hozott nyilvánosságra a UbiSoft.
Végül, de nem utolsósorban a Splinter Cell: Conviction kapott az idei évre piros lámpát, az október elseje és december harmincegyedike közé várt lopakodós akció szintén a negyedik üzleti etapra távozott, azaz január első napján érkezhet legkorábban, de legkésőbb március harmincegyedikéig meg kellene jelennie az új stratégia szerint.
A vezetőség mélységesen sajnálja a szignifikánst csúszásokat, főként annak fényében, hogy ezek közül nem egy produkció már eleve késett volna, nem is keveset.