Mielőtt bárki örömujjongásban törne ki, hozzá kell tennünk, hogy hivatalos bejelentésünk nincs, bármi lehet még ebből, akár egy új cím is, de nem zárható ki egy esetleges Dark Messiah folytatás sem, aminek talán sokan még jobban örülnének, mint bármi másnak. Ami biztos már az új címről, az a fent is elhangzott AAA kategória, valamint az RPG stílus, illetve a platformok, amelyek a következőképpen alakulnak: PlayStation 3, Xbox 360, PC és Mac. Ebből természetesen okosabbak nem leszünk, viszont a reménysugarat megkaptuk.

Hogy mikorra érik ez hivatalos bejelentéssé, az szintén egy nagy kérdőjel, ha a munkálatok még csak most fejeződtek be, akkor 2010-es dátumnál korábbira ne számítsunk, de azért reménykedni lehet, sőt kell is!