Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A már több mint 10 éves szokásnak megfelelően idén is újabb résszel jelentkezik az EA Sports közkedvelt focis sorozata, a FIFA. A tavalyi nagyobb újítások után idén sem akarják kiszúrni a játékosok szemét apró polírozgatásokkal, hiszen mindenből többet, jobbat, szebbet ígérnek. A vetélytárs (Pro Evolution Soccer) is nagy dolgokra készül, ezért okkal reménykedhetünk benne, hogy nem csak dobálóznak a nagy szavakkal a fejlesztők. Az E3-on már mutattak néhány képet, amelyekből kiderült, hogy ha mást nem is, de a "szebb" jelzőt valóban komolyan gondolták. Most pedig újabb shotokkal árasztották el a világhálót, a virtuális foci fanatikusainak legnagyobb örömére.
A 11 darab festményből 3 ábrázolja a menedzsment szekciót, 3 pillanatkép a francia bajnokság (La Ligue) küzdelmeiből van kiragadva, a maradék pedig az olasz Serie A-t hozza testközelbe. A játékosok remekül felismerhetőek, a grafika elképesztően gyönyörű, bár kérdés, hogy mennyi photoshopos bűvészkedés kellett ahhoz, hogy így nézzen ki. Bízzunk benne, hogy semennyi sem.
A FIFA 10 várható érkezési ideje október eleje, és mivel az EA Sports csak a legritkább esetben szokott csúszni, ezért szinte biztos, hogy kezünkbe is vehetjük a programot akkor. Természetesen minden elérhető platformra (PC, PS2, PS3, PSP, Xbox 360, Wii, Nintendo DS) napvilágot lát.
rambo
16 éve, 7 hónapja és 2 heteHát ezt a FIFA-t is ki fogom hagyni, a 09 is ezer sebből vérzik, valahogy már nem éri meg nekem ez a bőrlehúzás. 😖 Főleg, hogy ebben az évben jönnek a jobbnál jobb játékok.
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 2 hetesztem fasssza
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 2 heteSzerintem a Fifa elcseszi a gameket évről évre….én elég sokáig megszállott voltam pl:x fire ön 1017 óra fifa 07 em van…mind1 ezek után nyogottan állíthatom hogy évről évre semmi nem változik a játékélménybe.Kipróbáltam a PES-t és nálam nagyobb sikert aratott a játékélmény,+ sokkal több játékos arca van megcsinálva…szerintem csak a manager módban erősebb a fifa! Witti
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 4 heteKonzolon viszont eszméletlen a fifa.
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 4 heteremélem ebbe benne lesz a real madrid stadionja !!!!!!!!!
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 3 heteSzerintem tök jó lesz,mindig ámulatba ejt…Én meg fogom venni,az tuti…
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 3 heteBízom benne hogy jó lesz😉
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 3 hetejó😉
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 2 heteHa az utols 3 képen az Benzama akkor jó nagy tévedés az egész! Ha joltudom már nem a Lyon játékosa…😖
dru
16 éve, 6 hónapja és 2 heteMár miért lenne tévedés? A cikk június 7-én íródott, Benzema pedig július 1-én igazolt a Real Madridhoz, tehát a kép készítésének pillanatában még bőven a Lyon játékosa volt. Figyeljünk már néha kicsit a részletekre is, plíz.
tibit
16 éve, 6 hónapja és 2 heteSzerintem egyáltalán nem hasonlít Benzemára! Drunak igaza van, meg kellene tanulnod a dátumokat leolvasni. 😛
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 2 heteHát!
Nekem a 09 nem jött be, mivel kicseszett sok a csel, és ha ez nem változik nem lesz értelme felraknom.
😮
A grafika kurva jó azt állíthatom, főleg úgy hogy most már van rendes videokártyám is.
Nekem a 09 egy kicsit szaggatott a 6600assal! 😕
A favorit játékok nekem a Cod4, Cod5, Fifa07-10, Cossacks II
Ennyi! 😎
tibit
16 éve, 6 hónapja és 2 heteA cossacks 2 király játék, csak kár, hogy 2 nép csatázik a skirmishben! 🙁
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 5 napjaLenne egy kérdésem: igaz, hogy PC-n nem lehet hozzájutni netten csakis ha megveszed ?
marco
16 éve, 6 hónapja és 5 napjaRoppant érdekes kérdés. Remélem, poénnak szántad, hogy erre nálunk választ vársz. A minimum, hogy megveszed, ha játszani akarsz vele.
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 1 napjaNézd, ez hozzáállás kérdése …
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 4 heteHát igen, de a te hozzáállásod nagyon rossz!
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 3 heteEz is csak hozzáállás kérdése … 🙂 Amúgy nem érzem magam szánalmasnak azért, amiért az ingyen is megszerezhető PC játékra nem adok ki pénzt, hanem mondjuk azt valami másra költöm. De úgy látszik nem ez az a hely, ahol erre választ várhatok.
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 1 heteHát pedig a képeken Benzema van remelem javitják majd ezeket a friss atigazolasokat.
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 1 heteÁllítólag lesznek benne magyar csapatok😄
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 3 heteEgy kérdés lesznek benne magyar csapatok? mer szerb meg szlovák ilyen sza*ok vannak csak magyar nincs soha.de szerintem ebbe se lesz soproni liga.🙁
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 3 heteRemélem jó lesz😄 xbox360-on a 09 nagyon jó😄
De télleg kellenének már bele magyar csapatok😄
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 2 heteNem tudja valaki biztosan hogy lesz-e benne??
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 2 heteitt ebbe a friss mezek lesznek?
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 2 heteA fifa 10 be benne lesz legalább az orosz bajnokság???
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 2 heteigen bennt lesz
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 2 hetede magyar lesz benne?
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 5 napjamagyar bajnokság lesz benne??
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 5 napjaSzerintem biztos nem.
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 5 napjaa fifa 10 boritójan minden országban D
zsudzsák van?
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 4 hetenem csak a magyaron lesz dzsudzsák…a Classic XI ről tud valaki valamit?
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 3 heteKipróbáltam a demót ami sztem nagyon jó lett!!!!
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 3 heteA Chelseavel legyőztem a Barcát 3-2 re
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 3 heteA Fifában a dzsudzsák remélem már 80 fölött van.
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 3 hetenemlesz benne soproni liga és szerintem egy ideig nem lesz benne de a pes 2010-be benne lesz a loki szerintem mivel bent vagyunk a bl-be de nem tudhatjuk mit hoz majd a fifa 11 de a 10be nem vagyunk benne
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 3 heteLegjobb a Magyar foci, minden más csak szemfényvesztés és kirakat !
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 3 heteLegalább a loki benne lehetne nekem az volt a bajom 09-el h kicsit ireális volt mert pl: a 2. a Newcastle lett meg a chelsea 12. lett meg mitom én a cassilas cardiff citybe igazolt am. olvastam h lesz most már a csapatoknak presztisük és épp ezért nem tud majd a C.Ronaldo birmingham citybe igazolni meg stb…GoGunners
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 3 heteen pes-es vagyok inkabb.. de xbox360 on fifa jobb lett pc viszont pes..
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 3 hetekiraj
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 3 hetea fifa mozgása 2003 ota ugyan az,enyi
szerintem a pes megin odaver nekeik de azé leszedem😄
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 3 hetete beteg vagy
hellokitti
16 éve, 3 hónapja és 3 heteszerintem csak viccelt,vagy legalábbis remélem😉
amúgy meg az olasz foci a legjobb,jelenleg még ők a világbajnokok😎
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 2 hetevalaki agya má meg a fifa 10 telepitő kódját
futuretro
16 éve, 3 hónapja és 2 heteDe szépen tudsz kérni…
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 2 heteValakivel dughatok😛
futuretro
16 éve, 3 hónapja és 2 heteHogyne, Kotravak Kelly-vel összerakhatod a cuclit. 😄
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 2 hetevalaki adja meg nekem léccike a kodot mert már egy ideg vagyok hogy sehol nem találom 😖
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 2 hetevalaki akinek már megvan légyszíves egy kódot adjon már meg.. már mindenhol kerestem,de nem találom 😖
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 2 heteTessék kódok: HSKB-S2R3-W7C7-X3D6-1911,
K9HR-CJQQ-L7U7-Z5W7-1911
BKMD-29PF-J0E4-H4K5-1911
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 2 heteaki szeretne FIFA10-el mások ellen is bizonyítani tudását az látogasson el a: fifa10online.mlap.hu-ra 🙂
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 2 heteezek nagyon jó képek:
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 1 hetevalaki meg tudná adni a fifa kódját
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 1 heteXHYY-K5DT-W3M6-P5P3-1911
FIFA 10 telepítő code a Magyar verzióhoz !!!
vendeg
16 éve, 2 hete és 3 napjaKár hogy Messi képek nincsenek.
vendeg
16 éve, 2 hete és 3 napjaA Barcelona a legjobb
vendeg
16 éve, 1 hete és 1 napjanagyon jó
😎😎😎
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 3 hetetudjátok értem már miért lett ilyen fejlett a foci pedig csak egy játék még mindig nem értem🙁🙁🙁😕😕😎
hellokitti
15 éve, 11 hónapja és 3 heteBenneteket meg honnan szalajtottak ? Lenne egy tippem…
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 1 heteszerintem jo jatek😄😕🙂🙁😮😛😉
vendeg
15 éve, 10 hónapja és 4 hetetök jó csak nem kapom meg 🙁
lac
15 éve, 6 hónapja és 3 heteNem kell úgy üvölteni mint a fába szorult féreg. Igaz, ha normálisan kérdezed, a válaszunk akkor is nem!
vendeg
15 éve, 2 hete és 5 napjaAz ác milán a király:[szerintetek?]
vendeg
15 éve, 2 hete és 5 napjaValaki tud ps2 fifa 10 re csalás kódot>>>
vendeg
15 éve, 2 hete és 5 napjaSztem ha annyira nagy királynak tartod a csapatot,tanuld meg helyesen leírni a nevüket: AC Milan.
Amúgy az AS Roma a király😛
vendeg
14 éve, 12 hónapja és 1 napjaszerintem jól játszott a che
lsea 😄: