Akkor nyilván valaki nem mondott igazat, mert a két kijelentés ugyebár erősen üti egymást. Az IGN-nek adott interjújában, Allen Murray annyit mondott, a csapat még legalább két esztendőnyi munkát lát maga előtt a Halo 3 kapcsán.

"A Halo 3 elkészítése kettő és egy fél évet vett igénybe, de továbbra is dolgozunk rajta. Mi még valószínűleg két évig fogunk tevékenykedni a címmel…" – mesélte a Bungie producere, Allen Murray.

Azt, hogy pontosan mit is takar az a további két esztendőnyi munka, egyelőre nem tudjuk. A Halo 3: ODST idén ősszel megjelenik, utána még marad egy, másfél évük az említett munkálatokra. Amennyiben valós az állítás, később fény derülhet a még ködös konkrétumokra is.