Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Games Developers Conference helyszínéről szivárgott ki egy kis infómorzsa, miszerint még az idei nyáron, pontosabban júniusban megjelenhetne a Guitar Hero: World Tour PC-s verziója, ugyanis a rendezvényen már játszható demó formájában volt jelen a program. A konzolokon nagy sikert arató World Tour a hírek szerint ugyanazzal a számlistával fog bírni PC-n is, viszont lesznek majd apró különbségek.
Ilyen például az, hogy nem tudunk majd számokat letölteni hozzá úgy, ahogyan azt a konzolos darabok esetében megszokhattuk, ellenben mi magunk készíthetünk, illetve rakhatunk bele nótákat. A hírnek egyelőre még egy kicsit pletyka szaga van, így tessék félig feltételes módban tekinteni rá, egy hivatalos megerősítést várjunk meg, de ha a hírek igazak, júniusban már a személyi számítógéppel rendelkezők is villanygitárt ragadhatnak, és intenzív hajrázásba kezdhetnek.