Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A japánok rákaptak a kamerás Nintendo DS ízére, így a tavaly november elsején piacra dobott harmadik Dual Screen inkarnáció mostanra elérte a második milliós mérföldkövét. Az ünnepi készlethiányok elkerülése okán a kiotóiak csak a saját régiójukra koncentráltak, az amerikai és az európai premier így április első hetére csúszott, ám még így is jóval korábban érnek partot az említett régiókban, mint azt tavaly megjósolták a Nintendo fejesei.
A Famitsu közleménye szerint a Nintendo DSi elérte Japánban a kétmilliós eladott példányszámot, nem egész öt hónap leforgása alatt. Ebből a mennyiségből csak idén kelt el hétszázezer példány, tehát továbbra sem apad az érdeklődők magas száma. Hétről-hétre tanúi lehetünk sikerének, pedig a játékok terén újítást a DSi sem nagyon tudott eddig felmutatni. Két kamera, egy memóriakártya foglalat, nagyobb kijelző és saját játékletöltő szolgáltatás képezik az újdonságok vonulatának legfőbb összetevőit. Hamarosan nálunk is kapható lesz a harmadik DS zseblakó, várjuk szeretettel.