Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Akár mérget is vehettünk volna arra, hogy a Pandemic Studios kezei között készülődik a Star Wars: Battlefront 3, amelynek előzményei az egyik legnagyszerűbb, ebben a tematikában és univerzumban készült játékok voltak. A fejlesztősrácok azonban megcáfolták a dolog igazát, pontosabban Mathew Everett, aki azt mondta, hogy nem ők állnak a játék mögött, választ pedig a kérdésünkre csak és kizárólag a Lucas Arts adhat, ugyanis ők intézték a háttérben a fejlesztési munkálatokat.
Egyes pletykák alapján nem más, mint a Rebellion lett kitűzve fejlesztőcsapatnak, a Free Radical Design pedig ezek szerint nem élt a felkínált lehetőséggel. Igazából elég nehéz megérteni a Lucas Arts-ot, hiszen senki sem látja értelmét ennek a túlzott titkolózásnak. Sokkal jobban járna mindenki, ha tisztáznák a dolgokat, és bemutatnának esetleg néhány nagyszabású képet is az alkotásról. Amíg ez nem következik be, csak a pletykákból élhetünk, várjuk a további információkat…
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 2 hetenekem tettszettek az eddigiek ezt is várom🙂
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 4 hete😕eszt nem hiszem el
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 1 napjaRemélem a star wars battlefront 3 akció dúsabb lesz mint a többi 2!!😛 pl:több katonák a pályákon,a katonák mozgását jobb lenne kidolgozni,az eséseket,és az űrhalyók kidolgozását és nagyobb pályákat.
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 1 napjaja hát és igen😄 JÖJJÖN KI PC-RE!!😕😕
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 3 hetelegyen pc re is ha nem lesz és fel kötöm magam 😕😕😕😕😕😕😕😕
vendeg
15 éve, 9 hónapja és 2 napjaháttt igen csak milyen lesz a gépigénye😎
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 2 heteRemélem majd elmegy a gépemen 😄 csak mikor jön ki 😮 na de mindegy 😄😄
LEGYEN PC-RE IS 😕 😕 😕 mert Pl az sw bf 1 jobb mint a sw bf 2 😖