Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Biztos sokan emlékeznek még azokra az időkre, amikor azt sem tudtuk mi található a számítógépünk belsejében, a lényeg az volt, hogy elfussanak a kinézett játékok, és mi nyugodtan dőltünk hátra ettől a tudattól. Amikor először fordult elő, hogy egy játék nem akart elindulni, már komolyabban kezdtünk belemerülni a dolgokba, hogy akkor most mit, merre és hogyan. Az Intel Celeron D processzorai már akkor érkeztek meg a köztudatba, amikor erősebb CPU-k kellettek a gépekbe, és nagyjából mindenki tisztában volt a gépe milyenségével, ezáltal sok rendszerben megfordulhattak ezek a darabok, hibái ellenére is.
Sőt, nagy valószínűséggel a mai napig több számítógép központi egységeként megtalálhatóak ezek az egymagos csodák, melyek 2,53 GHz órajelen pörögtek, és még a 90 nm-es technológiával készültek.
A túlzott múlt idő használat pedig sajnos azért van jelen a hírben, mert az Intel bejelentette, hogy a Celeron D processzorok gyártását hamarosan leállítja, előrendelésére jövő év májusáig van lehetősége bárkinek, forgalmazása pedig szintén a jövő évben, méghozzá nyáron fejeződik be. Hiába, át kell engedni a terepet az újabb technológiáknak, a kérdés az, hogy ki fogja megsiratni…
raiden
16 éve, 10 hónapja és 2 heteCeleron D420-as procim van,de már Conroe-l maggal,65 nm-es és naggyon bírja a nyüstölést..😉
CPU órajel 2002.5 MHz (eredeti: 1600 MHz, overclock: 25%)Elvileg 2.88GH-ig még bírja…
😄😄😄😄
futuretro
16 éve, 10 hónapja és 2 heteSzia processzor! 🙁 Elbúcsúztam! 😎 Valahogy jobb lett a közérzetem is ettől. 😄
rleo
16 éve, 10 hónapja és 2 heteBéke poraira, vagy bitjeire. 😉
tibit
16 éve, 10 hónapja és 2 heteInkább előre mint hátra haladjanak, amúgy engem különösebben nem zavar. Aki kötődik egy alkatrészhez, annál valami nincs rendben…..
raiden
16 éve, 10 hónapja és 2 heteAz igaz,nem előny ha valaki „kötődik”,egy alkatrészhez. Én is cserélném a procimat,egy 2.6-os Dual Core-ra,de még egyenlőre be kell érnem a Celeron-nal..😕