Frank hisz abban, hogy Master Chief visszatérhet egy napon. Hogy milyen formában láthatjuk, esetleg irányíthatjuk őt viszont, azt sajnos senki sem tudja per pillanat rajtuk kívül. Talán egy folytatásban szánnak neki ismét vezető szerepet? Más lehetőség igazából nem mutatkozik, mert az őszre datált Halo 3: ODST-ben egy egészen más oldalról közelítjük meg a dolgokat, egy vadonatúj karakterrel a fókuszban, tehát ebből is kimaradt a Halo nagy öregje.
A sorozat fanatikusait némiképp nyugalomra intheti Frank O’Connor nyilatkozata, hiszen szavaival gyakorlatilag reményt adott egy esetleges, következő, teljes értékű Halo elkészítésében. A Halo 4 érkezését sokan biztosra veszik, lévén, hogy a Microsoft egyik vezető franchise-a bújik meg a négy betűs cím mögött. Nem az a kérdés, hogy lesz-e folytatás, sokkal inkább az, hogy még ebben a generációban fut-e majd be, vagy a következő generáció hajnalára tartogatják Redmondban a nagy bummm-ot?
Ehhez kapcsolódó hír továbbá, hogy a Microsoft, a Halo csapatába vezető dizájnert keres álláshirdetés útján, akinek lehetősége lesz részt venni egy új, Halo univerzumra fókuszáló alkotás fejlesztési munkáiban. Esetleg a Halo 3: ODST munkálataihoz lesz szükségük erősítésre? Vagy máris egy újabb, ettől független epizódon munkálkodnak a színfalak mögött? Sok-sok kérdőjel, egyelőre válaszok nélkül.
norbertony
16 éve, 10 hónapja és 2 heteÉn ravasz módon egy nyitócímként vetném be újra Master Chief urat. Pontosan ugyanazon a napon amikor az új Xbox (mondjuk legyen a neve X720) megjelenik. Szerintem a siker garantált lenne.😄
futuretro
16 éve, 10 hónapja és 2 heteA felvetés nem rossz, védesd le gyorsban, nehogy a Microsoft lenyúlja és bekaszáljon vele milliókat. 😄 Halo 4-et next-gen premierre címszóval. Egyébként én is úgy vélem, hogy az ODST-vel csak az időt húzzák, benntartják a Halo-t a köztudatban a következő, feltehetően next-gen-es nagy durranásig, a Halo 4-ig.