A téma a Dawn Of War 2 kapcsán merült fel, ugyanis már ez a játék sem fog kikerülni a boltok polcaira, sokak nagy sajnálatára, cserébe megvehetünk majd egy rakás adathalmazt a merevlemezünkre, borító, szitázott DVD és mindenféle extra nélkül. Mivel egy újságíró objektív, nem alkotok véleményt, de ez akkor is szomorú dolog és pont nem a THQ-tól vártuk ezt a lépést.
A cég utálatának enyhítésére szolgáljon, hogy iszonyatos anyagi gondokkal küzdenek, hatalmas veszteségeket könyvelhetnek el és még néhány dolgozójuk is lapátra került ennek következtében. Most említhetnénk a gazdasági világválságot és talán helyén való is lenne, de nem hinném, hogy pont ezzel a lépéssel kellene védekezni. Azért bízzunk benne, hogy ha a cég helyzete rendbe jön, visszatérnek a dobozos verziókhoz, valamint visszamenőleg is kiadják a közeljövőben megjelenő dolgaikat, melyeket akkor a boltok polcain ne is keressetek…