Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A kiemelkedő minőségű számítógépházakat gyártó Nexus Technology, bemutatta a legújabb házát, a Nexus Voltinia-t. A gyártó az új Voltinia-t azoknak a felhasználóknak szánja, akik a számítógépük csendességét elsődleges szempontnak tartják. A visszafogott külsejű ház a kiemelkedő csendességét elsősorban a különleges hangszigetelő anyaggal bevont oldallapoknak köszönheti. A tervezők ezenfelül természetesen még rengeteg apró megoldással gondoskodtak a számítógép némaságáról.
A zajcsökkentés érdekében a ház talpait szilikon alapú puha gumiból készítették, valamint a szellőzésért felelő két 120mm-es, alacsony fordulatszámú (1000rpm) ventilátort is gumibakokkal fogatták fel. Szükség esetén, ezeken kívül a ház még felszerelhető további hűtéssel is. A Voltinia-hoz mellékelnek egy 430W-os extra csendes tápegységet is, ami mindössze 15bBA zajszinttel rendelkezik. A 419 X 180 X 495mm méretű és 9.2kg súlyú ház, négy 5.25 inches és nyolc 3.5 inches (ebből egy nyitott) hellyel rendelkezik a tárolóegységek számára. Az előlapi részen található egy audiokimenet és egy mikrofonbemenet, valamint két USB 2.0 és egy 1394 FireWire csatlakozó. A Nexus Voltinia megjelenési idejéről és áráról jelenleg még nincsenek információk.
tibit
16 éve, 11 hónapja és 2 heteSzámomra bizony első a csendesség, egyrészt, mert szinte a fejem mellett van a ház, meg néha esténként az öcsémet már nagyon zavarja ha be van kapcsolva a gép! 🙂
Ha nem lenne túl, drága beruháznák egy ilyenre, kb. mennyit kóstál?😎
red
16 éve, 11 hónapja és 2 heteHát ár az nincs. Megnéztem mindenhol, de még senki nem tud semmit. Még a gyártóból sem lehet megtudni. 🙂 Ha gondolod, dobok neked egy mailt, amikor lehet tudni vmit a Voltinia-ról. 😉
raiden
16 éve, 11 hónapja és 2 heteSzerintem,úgy 25-körül fog kóstálni..De megveszem,ha addig élek is..😉
red
16 éve, 11 hónapja és 2 heteNagyon mutatós egy kis doboz. 🙂 Na akkor figyelni fogok, és ha lehet tudni róla bővebbet, megírom nektek. 😉
raiden
16 éve, 11 hónapja és 2 heteAjánlom is..😄
red
16 éve, 11 hónapja és 2 heteNaon igyekezni fogok, megígérem! 😄
raiden
16 éve, 11 hónapja és 2 heteNe nevess vazzee..😉😄😄😄
red
16 éve, 11 hónapja és 2 heteMost sírjak amiatt, h tetszik nektek a ház? 😄
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 2 napjaht