Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Várjuk vagy nem várjuk, egyéni nézőpont kérdése, a The Sims 3 érkezni fog, az eddigi tervek szerint február végén. Az EA azonban érdekes nyilatkozatokat tett a minap, ugyanis szerintük a játék szép, a játék jó, de szeretnének egy olyan alkotással előrukkolni, amely köröket ver a The Sims 2-re és így erősen körbejárják a megjelenési időpont témáját. Ez valahol érthető, de az már kevésbé felfogható, hogy a februári megjelenési dátum valószínűleg csúszni fog, legalábbis minden jel erre utal.
Több külföldi disztribúció már csak 2009 első negyedévként emlegeti a játék megjelenését, viszont vannak akik maradtak a február 20. napjánál, a kérdés az, hogy kinek adjunk igazat? A nyilatkozatokból az derül ki, hogy az Electronic Arts maga sem tudja, megjelentesse-e a játékot vagy hagyja még egy kicsit érlelni. Ha kész van és tökéletesen működik, akkor kéretik piacra dobni a beígért időpontban, viszont ha nem úgy áll a dolog, ahogy azt szerették volna, akkor inkább hagyják még pár hetet, hónapot, hiszen a The Sims név nem kicsi a szakmában, elrontani oltári nagy vétek lenne. Várjuk a pontos információkat!
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 2 heteJelenjen már meg a Sims 3!!! Annyira várom! 🙂
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 2 heteHát én is nagyon szeretném. Ha minden igaz Nincs két hét!😄
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 2 hetebárcsak megjelenne a sim3?🙁🙁
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 2 hetehamar jelenjen meg a sims3 mert már nagyon várom!😛
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 4 napjaén már meg kaptam nagyon zsír😄