Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Napjainkban a környezetvédelem egyre nagyobb hangsúlyt kap, megszokhattuk, hogy emiatt a számítógép és alkatrészgyártó cégek egyre jobban törekednek arra, hogy termékük kevés energiát fogyasszon. A idei CeBIT-en a Fujitsu Siemens felfedte a szenzációs asztali számítógépét, ami készenléti állapotban nulla wattos energiafogyasztással dicsekedhet. A cég törekvése nem volt teljesen meglepő, hiszen a tavalyi show keretein belül már bemutatták a szintén "zéró watt"-os monitorukat.
A monitorok többsége készenléti állapotban egy és öt watt között fogyaszt és ezt nulla körüli értékre csökkenteni nagyon jelentős eredmény. Azt, hogy a Fujitsu Siemens ezt elismételte egy teljes értékű asztali PC-vel, igen szép teljesítmény. A Fujitsu kijelentette, hogy elkötelezte magát a lehető "legzöldebb" számítógépek gyártása mellett valamint az üzleti kategóriájú gépei készenléti fogyasztását is egy watt alá szorítja, összhangban a 2010. január 5.-én érvénybe lépő EU rendelettel. A cég elmondta, hogy az Esprimo C/E/P5730 és az E/P7935, valamint a Celsius W370 számítógépek már alkalmazzák az új "Low Power Soft Off" technológiát, miáltal készenléti áramfogyasztásuk 0.5W.
raiden
16 éve, 12 hónapja és 16 órájaRemélem jönnek az energiatakarékos asztali pc konfigurációk is…