Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Korábban felröppent a hír, miszerint az Intel 2010-ben olyan processzort készül kiadni, ami tartalmaz grafikus-magot is. Stacy Smith az Intel Corporation-től elmondta, hogy a szóban forgó CPU, tervezés alatt áll és a megjelenés dátumát előrébb hozták 2009 második felére. Az integrált grafikus-maggal ellátott, Havendale kódnevű processzor asztali és mobil változatban egyaránt elérhető lesz. Az új generációs chip fel lesz szerelve az Intel Hyper Threading technológiájával is.
Az Intel elmondása szerint az új Havendale CPU egy LGA1160 tokozású multi-chip modul (MCM), ami a Nehalem dupla-magos felépítését veszi alapul. Az MCM a grafikus és a rendszer-magon kívül, tartalmazni fogja a DDR3-as memória-vezérlőt és PCI Express 2.0 16X interfészt is (GMCH). A tervek szerint mindkét chip 45nm-es technológiával fog készülni. Az új processzor felépítése miatt (mivel már önmagában tartalmazza ezt) az alaplapon ezen túl nem lesz szükség északi-hídra. Ez azt jelenti, hogy a CPU közvetlenül érheti el az Ibexpeak kódnevű platform-vezérlőt (PCH), ami tartalmazza a merevlemez és hálózati-vezérlőt, a monitor csatlakozóját, a PCI és egyéb I/O egységek vezérlőjét.
raiden
16 éve, 12 hónapja és 4 napjaEz már nagyon kellett…😎 De ehhez konfigcsere is szükséges,gondolom új fejlesztésű alaplap is lesz majd hozzá..Lehet hogy érdemes lesz megvárnom..🙂 Szerintem vagy nagy bukás lesz belőle,vagy nagyon nagyot kaszálnak vele.Én AMD-s vagyok,de ha most kellene döntenem,akkor bizony nem gondolkoznák sokat…😄
utgow
16 éve, 12 hónapja és 4 napjaAz Intelben mostanában nem csalódtam😉🙂
Kíváncsi leszek most mit alkotnak, sztem tuti siker lesz!😮