A Nintendo Wii tavalyi produkciója megdöntötte a korábbi rekordokat, soha még nem kelt el egyetlen asztali konzol sem ekkora mennyiségben a történelem folyamán, egy esztendő leforgása alatt az öreg kontinensen. A 8.3 millióból az Egyesült Királyság is szépen kivette a részét, ők 2.9 millióval szálltak be a rekord megdöntésébe.
A legnagyobb durranás mégsem ez volt, hanem a DS mutatványa. A Nintendo zsebkonzolja szintén új rekordot állított fel tavaly, soha, semmilyen videojáték masina sem talált gazdára akkora példányszámban, mint a DS, Európában. Az új csúcs pedig 11.2 millió, tizenkét hónapon belül, azaz 2008 januárja és decembere között. Hogy mennyi DS szaladgál az utcákon Európa szerte? Az sem piskóta. Az adatok szerint 31 millió.
Hi-tech PlayStation Portable ide, csúcs grafikájú Sony és Microsoft HD konzolok oda, a Nintendo maga mögött hagyott porát nyelik mind a ketten, miközben egymás ellen viaskodnak az áhított elsőbbségért. További rekordok dőlhetnek meg hamarosan, a Nintendo gyorsvonata megállíthatatlan.