Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hamarosan elérkezik az a nap, melyet a Gyűrűk ura rajongók piros betűs ünnepként fognak kezelni. Amíg ezt várjuk, addig is itt a játék előfutára, hiszen már az Xbox360 tulajdonosok letölthetik a The Lord Of The Rings: Conquest multiplayer demóját. Nekünk sem kellett kétszer mondani, bejelentkeztünk Live-ra és megszereztük. Multiplayer demó lévén, csak azok a felhasználók tudnak játszani az 1,24 GB méretű alkotással, akik rendelkeznek Xbox Live Gold előfizetéssel.
Nekünk másfél óra kellett ahhoz, hogy lejöjjön, az utolsó percekben pedig már alig bírtunk magunkkal. Egyetlen szóval ha meg kéne határoznunk azt amit láttunk, akkor azt mondanánk: mesés.
A demóban csak egyfajta játékmód van, mégpedig a területfoglalós. Nagyon érezhető volt, hogy most jött ki, ugyanis fél óra elteltével mi voltunk a legjobbak a listában. Sajnos azt is tapasztaltuk, hogy a szerver instabilitására hivatkozva gyakran nem kapcsolódott az épp aktuális meccshez. Eléggé jó, ígéretes játéknak tűnik, ám végső ítéletet csak akkor tudunk mondani, amikor 16-án (hazai megjelenés szerint) kezünkbe foghatjuk a végleges, teljes verziót.
dru
17 éve, 2 hete és 4 órájaMennyiben hasonlít a LotR: Return of the King néven futó játékhoz? Mert ha eléggé, akkor sanszos, hogy az év első nagy címét kihagyom, mivel sosem szerettem ezt a zúzz szét 10ezer ellenséget kis kombókkal, 20 ezer másikat nagy kombókkal stílust.
dru
17 éve, 2 hete és 4 órájaHopsz, szövegértelmezés 1-es, a multiplayer szó jelentése nem igazán tudatosult bennem😄, engem meg a single rész hasonlósága érdekelt volna. Akkor még kénytelen vagyok pár napot várni a tapasztalatokra.🙂
cyb
17 éve, 1 hete és 6 napjaXbox mennyibe van kb? vagy lesz netán PC-s verzió? 😄 Gandalf akarok lenni!!!!!!! 😛
dru
17 éve, 1 hete és 6 napjaLesz netán PC-s verzió.😄
Egyébként az első hozzászólásomban írt játékban is bele tudsz bújni Gandalf süvegébe, szal esetleg érdemes arra is vetned egy pillantást.
rambo
17 éve, 1 hete és 6 napjaEléggé hasonlít a Király Visszatérhez, ugyanúgy csapkodni kell, mint állat, persze van sok kombó. Grafika nem valami nagy szám. Nekem nem tetszik. Pedig trailer alapján nagyon bejött.
dru
17 éve, 1 hete és 6 napjaNaccerű😕 Más helyeken is a Tiedhez hasonló véleményeket olvastam, ezek alapján nekem ez a cucc felejtős. Ha esetleg lesz PC-s demó, talán megnézem. Lassan kezdhetne már valami értelmeset is az EA a LotR licencel, ami lehetőleg túlmutat az ütöm-vágom-amputálom stíluson és az RTS-en (bár ezek egész jók voltak).
rambo
17 éve, 1 hete és 6 napjaÉn személy szerint egy RPG-nek örülnék, nagy, bejárható területtel, GTA alapú küldetésrendszerrel, persze igényesen, szép grafikával (utóbbi annyira nem is fontos). Hogyha a Király Visszatér nem tetszett, akkor nagy valószínűséggel ez sem fog, de azért a demo-t próbáld majd ki.
helme
17 éve, 1 hete és 6 napjaSzerinem multiban állati jó… Főleg, hogy a franciákat eszméletlenül bénák. Ma játszottam egy magyarral… Hát az sem volt komplett. 18 órát tolt bele a demóba 😄
vendeg
16 éve, 12 hónapja és 4 napjaSzeretném Multiba nyomni help pls!
vendeg
16 éve, 12 hónapja és 4 napjaMármint az teljes verziót
helme
16 éve, 12 hónapja és 3 napjaMilyen platformon játszol?
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 3 hetehali hol talalok registration cod-ot a jatekra???
marco
16 éve, 9 hónapja és 3 heteItt nem.
vendeg
15 éve, 1 hónapja és 3 hetena vég re egy jó játék😉
vendeg
15 éve, 1 hónapja és 6 napjahogy a shitbe kell regelniii?
vendeg
15 éve, 1 hónapja és 6 napja576 ban vettem és nem tudom hogy vagy hol kell regelni
vendeg
15 éve, 3 napja és 3 órájaHogyan kell egy alahuzott jelett tenni egy iroba a jobboldali samokkall 😮
ajstyles
15 éve, 3 napja és 2 órájahát én soha nem szoktam várni egy demót🙁