Hát igen, az nagy valószínűséggel nem fog tudni játszani a GTA 4-el, hiszen egyetlen példány egyetlen számítógépre lesz egyénileg telepíthető, viszont a telepítések száma már nincs lekorlátozva. Tehát korrekt húzás mindenképpen, a nagy kérdés ez mennyire lesz hatásos a kalózokkal szemben? Legtisztább őszinteséggel mondom, hogy remélem ez lesz az a rendszer, amivel visszaszorítható lesz a kalózkodás, bár nagyvonalú kijelentéseket nem mernék tenni ez irányban, úgyis kiderül pár héten belül, hogy használ-e a védelmi rendszer vagy sem, illetve az is, hogy milyen visszajelzések érkeznek majd erre a szisztémára.
A Rockstar nyilatkozatai szerint ha megpróbáljuk feltörni a játékot, vagy átmásolni, az utána már használhatatlanná válik és nagyon remélem, hogy igazuk lesz és úttörőnek tekinthetjük majd a Rockstart ismét valamiben. Srácok, a világ szeme most rajtatok van, mi kívánjuk a legjobbakat…
alphadog20
17 éve, 1 hónapja és 2 heteNem hiszem hogy nem vogják feltörni órákonbelül de majd szerdán meglátjuk..
maniac
17 éve, 1 hónapja és 2 heteNagyon kíváncsi vagyok én is, hogy mi lesz ebből… Nagyon úgy áll a helyzet, hogy a játékipar most lélegzet visszafojtva figyeli az eseményeket, hiszen ha beválik ez a módszer, akkor új kapukat nyithat meg a PC-s játékok piacán… Nem tudni mi lesz, csak várni a fejleményekre… Jövő héten minden kiderül, ahogyan te is mondtad… 🙂
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 2 heteElmentek ti a sunyiba meg a Rockstar is a DRM-el , remélem sőt tudom, hogy a kalóz team-ek úgyis feltörik nemsokára, pedig azt reméltem még a hétvégén meglesz,de így nem valószínű😖
„a játékipar lélegzet visszafojtva figyeli…” nem egy játékon volt már DRM meg Securerom és mind1iket végig toltam pedig nem volt pénzem megvenni pl.:Colin Dirt ,Alone in The Dark-mondjuk utobbira igaz egy teljes nyarat kellett várn,de érzem h ez nem igy lesz nem lehet így!
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 2 heteManiac a jatekfejleszto cegek altal szponzoralt csirkegyerek, vagy csak vastag apuka tarcaja.. Rossz olvasni a hulye cikkeidet amik masrol nem szolnak mint istenited ezeket a masolasvedelmeket es bizakodsz abban, egyszer elkeszul a feltorhetetlen vedelem.. Matrix hasonlital elve, olyan vagy mint a fejreallt smith ugynok de lattad mi lett vele is…
futuretro
17 éve, 1 hónapja és 2 heteHelytelen hozzáállás! Inkább köszönnéd meg, hogy Maniac-hez hasonlók életben tartják a piacot. Örülj annak, hogy van kiken parazita életmódot élned. Most az a trendi, hogy büszkének lenni a kalóz életmódra? Ha nem bírja valaki anyagilag, ne játszon, vagy legalább ne kürtölje világgá, hogy warezolgat. Valami gond van ezzel? Nem a helyes úton járókat kéne ezért sértegetni. Matrix hasonlatom nincs, de láttad mi lett azokkal, akiket elcsípett szoftverrendörség? 😄
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 2 heteHát én legyek puritán meg minden de először letöltöm a témát megnézem és ha megtetszik akkor megveszem. DE az utóbbi időkben a játékfejlesztőknek valami hihetetlen arcuk lett ezért igen gyakran szarnak rá ha gagyi bugokkal teli játékot adnak ki játszhatatlan gameplay-el. Gyönyörű példa erre a Stalker Clear Sky vagy a Gothic 3. Én azt mondtom h ha ők nem tisztelnek minket azzal h normális munkát adnak ki a kezükből nekünk miért kellene szupportálnunk őket hátha előbb-utóbb valamelyik fél magához tér. A témához visszatérve meg sztem ez a net-es másolásvédelem egy hatalmasnagy kibaszás. Úgyis feltudják csinálni csak idő kérdése és aki meg nem bízik a gyártókban úgy sem fogja megvenni nagy valószínűseággel…
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 2 heteEgyetértek. Mit csinálnának a warez-olók, ha nem lennének azok, akik megveszik eredetiben a játékokat? Nem játszanának. Mondjuk most már én is egyre kevésbé veszem a PC-s játékokat, mert inkább konzolra költök (de ettől függetlenül le se töltöm a játékokat, azokkal játszom, amit testvérem megvesz).
Vendég: Ok, akkor töltsd le nyugodtan mindegyik játékot, kellemes szórakozást. 😕
rambo
17 éve, 1 hónapja és 2 heteBocsánat, már megint elfelejtettem bejelentkezni, a 7-es hozzászólás az enyém. 🙂
maniac
17 éve, 1 hónapja és 2 heteKedves idegen… Nem vagyok sem gazdag gyerek, nekem is meg kell válogatnom mit veszek meg, de nem fogom ellopni másét… Engem nem érdekel, ha illegálisan töltesz dolgokat, csináld, de ne legyél rá büszke, mert senki sem lenne az, ha tolvaj lenne… Bár a mai világban már ezt is kivitelezhetőnek tartom… Mindegy… Mondok egy egyszerű példát és talán felfogod a helyzet súlyát… Tegyük fel, zenész vagy… Kemény hónapok munkája által, összedobsz egy albumot, aminek a kiadásából szeretnéd eltartania családod, az éhes gyermeked… Kiadod az albumot és senki nem veszi meg, hanem letölti, tehát ellopja és te pénz nélkül maradsz, hála az ilyen mentalitásnak… Érthető, mire próbálom felhívnia figyelmet? A PC-s játékok halála, amiről egyre többet hallani, a kalózkodásnak köszönhető, ha titeket ennyire érdekel az, hogy még 10-20-30 év múlva is játsszatok PC-re programozott játékokkal, akkor sajnálom…
Léteznek demók, meg magazinok, ahol általában korrektül bemutatják a játékokat, nem kell egyből megrohamozni az első letöltőoldalt azért, hogy utána úgyse vedd meg, mert nekem ez jött le az írásodból… Először tájékozódj és utána légy büszke arra, hogy lopsz…😉
rambo
17 éve, 1 hónapja és 2 heteHagyd csak, szerintem úgysem érti meg. Nekem sincs pénzem játékokra, nagyon meg kell gondolnom, mire költök. Szeptember elején kaptam egy játékot és azóta semmit sem kértem, mert tudtam, hogy másra kell költeni. Szerencsére most Decemberben kapni fogok játékokat. 🙂
futuretro
17 éve, 1 hónapja és 2 heteAz emberi erkölcs hanyatlása ez, na. Régen akkora cink volt lebukni a buszon a kalauznál…, az utasok néztek és ujjal mutogattak… A moziba is a hátsó ajtón csempészi be az ilyen csaját? Ja, már a mozi sem divat, filmet is lehet lopni és még az ilyennek áll feljebb a legalizmus. Bosszantó, de mégis mulattat.
futuretro
17 éve, 1 hónapja és 2 heteÉn büszke vagyok Rád, Rambo fiam! Te vagy itt a pozitív példa sokak számára.
maniac
17 éve, 1 hónapja és 2 heteÉn többet nem fogom tépni a számat az biztos, csináljon mindenki amit akar… Én a hitemben ezután is rendületlenül fogok törtetni előre… Ennyi… Azt viszont sajnálom, hogy ez a mentalitás egyre jobban előjön és egyre több embernél… Tényleg sajnálatos… Részemről téma lezárva… Értelmetlen…🙂
maniac
17 éve, 1 hónapja és 2 heteEz így van!😉
rambo
17 éve, 1 hónapja és 2 heteKöszönöm. 🙂 És sajnálom, hogy sokan nem veszik meg a játékokat, de talán ez változni fog majd. Ps3-at ezért is szeretem, arra nem töltöget senki. 🙂
tibit
17 éve, 1 hónapja és 2 hetehmm, én töltögetek le játékokat, de azok már elég régeik, és sehol sem kapni! Ilyen mondjuk a bugos Kam2 vagy a Caesar 3 stb.
Bevallom, szoktam warezolni, szégyenlem is, nem vagyok rá büszke. Rossz helyre születtem, olyan helyre ahol szarba van az ország. Nem szabad elvárni csóró etiópoktól, hogy megvegyék a drága játékokat, nekik is jár a játékélmény!
ezzel az üzenettel nem akartam senki oldalára állni, mindkét félnek valamilyen formában igaza van.
dru
17 éve, 1 hónapja és 2 heteÚj threadet indítanék, ha nem baj😄 Ezmiez, hogy „egyetlen példány egyetlen számítógépre lesz egyénileg telepíthető”? Jól értelmezem, hogy ha megveszem a játékot, és van két gépem(mondjuk koliban és otthon), akkor csak az egyikre rakhatom fel? Mert ezt nem érzem teljesen korrektnek.
rambo
17 éve, 1 hónapja és 2 heteAz nem baj, ha a régebbi játékokat letöltöd, vagy néha az újabbakat is, pláne, ha még nem is kürtölöd világgá a hírt. Viszont, ha valaki mindig a legújabbat tölti le, már a megjelenés napja előtt több nappal (vagy héttel) akkor az már annyira nem fair. Szerintem ennyivel legalább meg lehetne becsülni a játékfejlesztőket, hogy nem töltjük le már a megjelenés előtt a játékot (minimum).
rambo
17 éve, 1 hónapja és 2 heteHát igen, úgy látszik, hogy egy számítógépre telepítheted csak. 😖 Rossz döntés, de jobbat én sem tudnék kitalálni. 😖
maniac
17 éve, 1 hónapja és 2 heteDru: Így van, elvileg csak egy gépre lesz telepíthető, egyszer (!!!), szal ki kell választanod valamelyiket, ha másikra akarod, akkor asszem újra kell regisztrálni a példányt… Szóval ilyen gond nincs, sőt olyat is hallottam, ha proci csere van vagy ilyenek, akkor is újra kell regelni, de mivel eredeti a játék, korlátlanul telepítheted, csak mindig a regisztrációval kell vacakolnod…
Aki akar az letölti a játékot, aki megveszi, megveszi, engem innentől már nem foglalkoztat, csak ha valaki a jó ügyért harcol, legalább azt ne szólják le, ezért méltattam válaszra is a kedves idegent, akinek a beírását már a modora miatt is törölni kellett volna… Nem baj, IP címe megvan, szal…😉 Itt senki sem lehet névtelen…😉
dru
17 éve, 1 hónapja és 2 heteOké, így már rendben van, az a kis plusz idő, ami elmegy a regisztrálásokkal meg nem vág földhöz sztem senkit. Ez így tényleg kellően jó megoldásnak tűnik, kár🙂, hogy kimaradok belőle, mivel nem érdekel a játék.
tibit
17 éve, 1 hónapja és 2 hete😄😄😄😄
elkezdi mondani, hogy nem rakhatja fel majd a 2gépére a játékot csak az egyikre és szerinte ez nem korrekt! a végén meg kiderül, hogy nem is érdekli a játék!
Nagy vagy Dru! Jót nevettem😄😄
dru
17 éve, 1 hónapja és 2 heteMindig igyekszem átérezni az ilyen problémákat, ami ennyi játékost foglalkoztat, annak ellenére, hogy valami furcsa okból ezek ritkán érintenek engem is. 😄
pentek13
17 éve, 1 hónapja és 2 heteaz a helyzet hogy a mai világban minden megoldható szal kérdés mi sül ki a védelemből.
blindman
17 éve, 1 hónapja és 2 heteHa holnaptól kis hazánkban mindenki eredeti játékokat vásárolna,az eladási statisztikákon valószínűleg csupán egy légypiszok méretű,adatmennyiségként jelennénk meg.Egy játék piaci sikeressége valószínűleg nem nálunk fog eldőlni.Ez persze nem jelenti azt hogy egyetértek a warezolókkal,de azért kapjunk a fejünkhöz mielőtt nyakig süllyedünk a demagóg dumákba.
blindman
17 éve, 1 hónapja és 2 heteÉn személyszerint azért álltam le a letöltögetéssel,mert számomra pont emiatt értéktelenedett el az összes játék,film,zene.
blindman
17 éve, 1 hónapja és 2 heteWarezolni olyan,mintha ingyenes felhasználói jogosultságot kapnál az összes játékhoz,ami első hallásra jól hangzik,egy idő után azonban TELJESEN ÉRDEKTELENNÉ VÁLIK minden.Egy évben amúgy is csupán két-három csúcsjáték jön ki,azokat érdemes megvenni eredetiben(ennyi még vállalható is anyagilag),a többi arra sem érdemes hogy letöltsd.Különben is itt vannak a budget kategóriás cuccok,a közelmúlt legjobb címeit veheted meg 1990-Ft-ért nehogy valaki azt mondja hogy mondjuk egy Fable-ért az sok!
futuretro
17 éve, 1 hónapja és 2 heteOtt a pont! 🙂
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 2 heteÉn Rambo hozzászólására szeretnék reagálni:”Nekem sincs pénzem játékokra, nagyon meg kell gondolnom, mire költök. Szeptember elején kaptam egy játékot és azóta semmit sem kértem, mert tudtam, hogy másra kell költeni. Szerencsére most Decemberben kapni fogok játékokat.”
Ami vagy nem igaz, vagy Rambo csupán egy casual játékos és akkor nem érinti a probléma. Mert én biztos h 3 hónapig nem bírnám ki egy szeptemberi játékkal, mert a 3 hónapalatt kb 10 játékot vittem végig és ha nem töltöttem volna le micsináltam volna addig? oké tanulhattam volna stb…. de hiába HC Gamer vagyok és nincs pénzem játékra micsináljak hát valahogy megkell oldanom. Na megez miez,h egy évben 2-3 csúcs játék jön ki??? Ember eléggé levagy maradva az időbe…. Meg hiába egy igazi HC Game-re hogy 2-3 ezer forint legyen 2-3 évet kell várni és addig pasziánszozzak vagy mi??? Ha alapbol úgy jönne ki h 2 k körül lenne az ára tuti megvennék nem 1et! Szóval pénz nincs rá de játszani meg kell😕Nem vagyok rá büszke de nem én-és többi gamer aki warezol-hanem ez világ ami van és ti meg elvárnátok h ezért ne játszunk????!!!!😕 Kicsit nézzetek már magatokba hol is van a hiba😛
blindman
17 éve, 1 hónapja és 2 heteEgy szóval sem mondtam,hogy ha drágállod a játékokat akkor ne játssz!SZVSZ mifelénk nem azért drágák a szoftverek mert mindenki letölt,hanem azért tölt le mindenki,mert drágák a szoftverek(persze ezt most nagyon leegyszerűsítettem).Továbbá sokan azért töltögetnek,mert szimplán megtehetik.Ez nyugaton főleg így van,pedig ott nem igazán vannak rászorulva a felhasználók.A helyzet nálunk a legtöbb esetben anyagi okokból van jelen,ezzel bármikor egyetértek.
blindman
17 éve, 1 hónapja és 2 heteÉs még valami:egyáltalán nem vagyok lemaradva semmiről,csupán nem vagyok HC gamer.Szerinted az baj?
rambo
17 éve, 1 hónapja és 2 heteNégy játékom van Ps3-ra: GTA IV, a Battlefield: Bad Company, az Uncharted: Drake’s Fortune és a Ninja Gaiden Sigma. A Ninja Gaiden Sigma-t kaptam meg legutoljára. 2 hónapig tartott, míg kijátszottam Master Ninja-n, aztán még a missziókat is megcsináltam. És még mindig nem untam meg. A GTA IV-nek most fogok nekiállni, hogy megcsináljam 100%-ra. A Battlefield-ben multizok állandóan. Ráadásul még trófeákat is gyűjtök.
Ja és nem érzem magam olyan casual játékosnak, már csak azért sem, mert elvileg a Ninja Gaiden is a hardcore rétegnek szól.
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 2 heteValószínűleg a warezolók többsége nem a hecc kedvéért nem vesz eredeti játékot, hanem azért, mert sajnál kiadni tizenezreket kiadni egyetlen játékért… Mivel kishazánkban kevés a milliomos, vagy az olyan aki a fizetése 50-60%-át játékok és egyéb szoftverek vásárlására adná ki, ezért nehéz lesz visszaszorítani a „fekete piacot”…
Én személy szerint már elég sok játékot megvettem volna, ha mondjuk kb. 3 ezer pénz körül lennének az árai… (talán még van olyan is amiért 4-5 ezret is kisajtolok magamból…😉 De 9-10 ezer és efeletti árak számomra nem érik meg a játékok…
Jó példa a konzol. Anno volt egy sima PSX-em amit 25-ért vettem, és megvettem hozzá a Resident Evil játékot 9 ezerért… Több eredeti játékot nem is vettem, mivel kissé kiakadtam, hogy az alapgép árából is csak nagy nehezen jött volna ki 3 játék… Kissé érthetetlen volt számomra… Egy játékkal játszak hónapkig, míg megint összegyűlik a pénzem?
Valszeg mivel egy-egy játékra nem folyik be a várva várt összegek a fejlesztőknek, ezért nem csökkentik az árat, hanem inkább emelik, vagy stagnálják. Ha az árak lejjebb mennének valszeg többet tudnának eladni egy-egy játékból, és nagyobb bevételük lenne…
De ők arra várnak, hogy előbb legyen több eladás és uána csökkentenek árat, nem pedíg fordítva… Szerintem előbb nekik kellene engedniük, mert nekik van miből…
tibit
17 éve, 1 hónapja és 2 hetekedves vendég, regisztrálj és folytasd úgy a vitát
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 2 heteTibit-az mér jó?
33-Nagyon helyes!
tibit
17 éve, 1 hónapja és 2 heteÍgy vendégként bárki lehetsz, lehet, hogy kettő vendég írta ezeket, tudom is én!
Na meg lenne egy vitázni szerető fórumozunk, nekem speciel tetszett ez a vita, több ilyen kellene, persze más témával! Regisztrálj!!!!!!!🙂
marco
17 éve, 1 hónapja és 2 heteTibitet felvesszük kerítőnek!😉🙂
rambo
17 éve, 1 hónapja és 2 heteNekem is tetszett ez a vita. Nem voltak cinikus kommentek, nem ment az anyázás, csak mindenki érvelt valamivel. 🙂 Ilyenből többet is olvasnék, hogy tudjam, más emberek hogyan gondolkoznak.
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 2 heteTök jó hogy mindenkinek ennyire tetszett és az egészet én kezdtem 😄 Holnap regelek, Mik3. voltam 🙂
szpisti
17 éve, 1 hónapja és 2 heteSziasztok!
Reggeltem!
Csak a #33-as hsz az én művem.
Jöhetnek az ellenérvek, ha vannak…
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 2 heteolyan ratyi ez a rohadt játék😄😄
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 2 heteAmig pc lesz, jatek is lesz, nem kel itt senkit felteni foleg nem a jatek gyartokat…
A zenesz meg nyugodan haljon ehen, ha nem tud eladhatot csinalni. HA nem tud egy fix kozonseget kivani maganak a toratbol. Akkor el kene gondolkozni azon, senkio nem kivnacsi arra amnit csinal, vagy tul elvont akar kulonleges ahhoz, hogy tomeg termekke valjon. YAz utobbi picit szomorubb tortent de ez van. Persze annyiban igaza van, hogy a tomeg zene altalaban rossz ilyenkor zeneljen maganak a zene szerete miatt. Latom ez az orasi tevhit szinte mindenkiben benne el, ha le tud fogni harom akkordot, esetleg elvgzett egy zenei szakkozepet, mar zenesz es abbol kell megelnie. oh jaj nojjetek mar fel. Visszaterve a csuya warezolashoz, naponta kb 100-200 album biztosan megjelenik a vilagban, de lehet, hogy keveset mondtam, igencsak tulkinalat van. Erdemes lenne valami eladhato „munka” utan nezni, ha mar o munkanak tekinti a zenet, mert ebbol akar megelni…A jo jatekokat mindig is megfogjak venni.
tibit
17 éve, 1 hónapja és 2 hetehehe, látom szereted a south parkot! Nem vagy egyedül!
Megjegyzem, nekem megvan az összes epizód, és mindet warezoltam, mielőtt még valaki lopónak titulálna, nem vagyok, mert a south park studios oldalon meg lehet az összes epizódot nézni díjmentesen! Van ilyenre is példa!
A távoli jövőben már nem a CD-DVD-Blueray lemezek lesznek a fő adathordozási eszközeink, hanem minden a netes hálózatokon terjed majd! Akkor mindenki töltögetni fog, és a neten kell majd megoldanod a fizetést! Sztem így fog majd visszaszorulni a kalózkodás, mert egyszer majd csak vége lesz! lehet elég foghíjas az ötlet, de épkézláb!
ezt a hozzászólást már 3x írom újra, mert mindig kiugrott és kiírta hogy ne kérdezgess a letöltésről, pedig nem is kérdeztem! é😮😄
mik3
17 éve, 1 hónapja és 2 heteNa én vagyok Mik3.
Az enyém a #3 és a #29 hsz.
Tibit szerintem elég naív a gondolkodás meneted mert, ha mindent internetről lehetne „megvenni” akkor is akinek először meglenne az megosztaná a többiekkel és az ellen nem tudnak mit tenni.
alphadog20
17 éve, 1 hónapja és 2 heteNa már fel is törték a gta pc-s változatát😛
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 5 napjaszevsztok!
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 5 napjaén is szeretek igényes és színvonalas játékokkal játszani de tényleg drágák ahhoz képest, hogy az ember minden hónapban vegyen legalább 1 jó játékot.
nekem csak pc-m van.
a konzolt jónak viszont drágábbnak tartom.
a mostani gta4-el meg az a baj, hogy így is szar meg úgy is szar.
letöltöttem illegálisan-szar,lefagy rengeteg baja van,nem győzöm orvosolni.
ok.
megvettem,-11900ft-ért,-szar!
ugyancsak lefagy pedig pöpec gépem van.
hiába a driver frissítések meg a sok lószar.
pixelhibák ,lassú,nem tölt be stb.
ennyi.
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 1 hetehello az a problémám van a játékal hogy nem indul el 🙂) Serial illetve unlock codokra volna szükségem de mivel letöltöttem a játékot így nem angyon van amit keressek a játék tokon mivel nincs valakinek valami ötlete amivel megoldhatnám (azon kívül hogy vegyem emg a játékot)
horiahun
15 éve, 7 hónapja és 3 heteknorblán ordful jelik gnomult élgan?
[#dolt#válaszoltam egy törölt üzenetre de jó vagyok😄 #dolt_vege#]