Na, de lássuk a másik lényeges pontját, ami a belsője lesz. Az apróság egy 10.1 inches kijelzőt kapott, ebből kifolyólag nevezhetnénk nyugodtan Eee PC-nek, de akár cukiPC-nek is. Processzorként mi más, mint az Intel Atom N270 CPU-ja dübörög, felvértezve az Intel 945GSE Express Chipsettel. Memóriából 1 GB fért bele, merevlemeze pedig 120 GB adatot képes eltárolni. Operációs rendszerként Windows XP-t fognak rápakolni a nem kevesebb, mint 1,2 kilogrammot nyomó minigépre, tehát ebből láthatjuk, hogy egy szinte szokványos Eee PC-vel van dolgunk, csak a Hello Kitty miatt meg lehet dobni az árát egy pár ezressel.
A kütyüben természetesen kártyaolvasó, Gigabit Ethernet és 3 USB csatlakozó is be lesz építve a hiányozhatatlan webkamerával egyetemben. Az ára körülbelül 100-120 ezer forint lesz és limitált példányszámban kerül forgalomba, tehát aki szeretné a karácsonyfa alatt látni, sürgősen kezdjen el keresgélni, hogy honnan tudná beszerezni ezt az apróságot.
lackooo
17 éve, 8 hónapja és 2 napjalol
lac
17 éve, 8 hónapja és 2 napjaLackooo hozzászólásánál én sem tudtam volna szebben megfogalamzni a véleményem😄
djazz90
17 éve, 8 hónapja és 2 napja„cukiPC” xD szépnek szép, jónak jó, szevaszkitti meg miegymás😄
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 2 heteSziasztok jó az oldal csak nem lehet rajt semmit csinálni 😕
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 6 napjanagyon jo a hello kitty nekem egy kőves hello kittyis és még 2 tő🙂🙁🙂😛😛😛😉😎😎
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 1 hetekár h nem eladó😕
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 1 hetehogy érted köves h.kitty?
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 13 órájaszerintem tök jól néz ki csak az a baj hogy mért teszi fel ha sehol nem lehet meg venni itt magyarországon
vendeg
15 éve, 5 hónapja és 2 heteKurva jók ezek a laptopok.
vendeg
15 éve, 5 hónapja és 2 heteNekem is van egy ilyenem.Nagyon drágán vettem geci pénzért
vendeg
15 éve, 5 hónapja és 2 heteKibaszott sok pénzért🙂
vendeg
15 éve, 5 hónapja és 2 heteNa ti is szeretnétek egy ilyet?Hmm??😛
vendeg
15 éve, 5 hónapja és 2 hetehehehehehehhehehehehehe