A stúdió neve valószínűleg kevés olvasónknak hangzik ismerősen, ezért elárulom, hogy ők állnak a World of Goo, az utóbbi hónapok legjobb puzzle játéka mögött, amely nem a grafikájával kápráztatta el a kritikusokat, hanem a nagyszerű játékmenetével. Hiába lelkesedtek azonban a tesztelők érte (átlagosan 91%-ot adtak rá), a felhasználókat ez nem hatotta meg annyira, hogy hivatalos úton szerezzék be az alkotást.
A készítők szerint a World of Goo-t telepítő játékosok 82%-a illegális verziót használ. Pár héttel korábban ezt az arányt 90%-ra becsülték, azonban mélyebben beleásták magukat a témába, és ennek eredményeként redukálták a számot. Az igazi érdekesség azonban ezután következett. Összevetették a kapott értékeket egy hasonló kategóriájú játék – a Ricochet Infinity – kalózkodási statisztikájával, és azt tapasztalták, hogy a két szám nagyjából megegyezik. Ez azért különös, mert az utóbbi produktum rendelkezik DRM-mel, azaz másolásvédelemmel, míg a World of Goo nem. A 2D Boy erősen meg volt róla győződve, hogy ilyen védelemmel felesleges felvértezniük gyermeküket, mert nem éri meg a beleölt pénz és idő. Lám, igazuk lett, bár ez aligha vigasztalja őket.
alphadog20
17 éve, 2 hónapja és 2 napjaHát szerintem visszább lehetne szoritani a kalozkodást ha nem adnák a játékokat -10-16ezer forintokért magyar viszonylatba szerintem nagyon drága. Annyira visszakéne venniük hogy ne érje meg az embereknek Idöt pazarolni a letöltésre.
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 2 napjaszerintem meg .nem drágák tulságosan a játékok,bár vannak azért olyanok is,amire én is azt mondom,hogy tulzás.de én azthiszem megérdemlik azt a pénzt már csak azért is.én ha megveszek 1 játékot akkor azt nem csak azért teszem,mert tetszik,hanem ezzel elismerést szeretnék mutatni,a fejlesztők felé.azért hozzá tenném azt is,hogya a mai játékos fiatalság,nem a cigi-re,és az alkoholra,és egyéb káros szenvedélyre költené a (zseb)pénzét,hanem összegyüjtené.
bár asszem,ez a kalózkodás akkor is megmaradna,ha csak tényleg jelképes összeget kéne játékért fizetnünk.ez már hobbi is sok kalóz számára.na de mit tegyünk?ez magyarország.majd megérjük azt is,hogy a fejlesztők .megelégelik,és nem lesz új game.és aztán leshetnek a kalózok is😉
dru
17 éve, 2 hónapja és 2 napjaSzerinted mennyi lenne az ideális ár? Mert pl jelen cikk tárgyát 20 dollárért (kb 4000 ft) lehet beszerezni világszerte. Itthon a CD Project már jóideje 8k-ért szórja a friss játékait, most az Antec jött ki 7k huf-os Far Cry 2-vel és BiA 3-mal. Szinte egyedül az EA tartja a 12 ezres összeget, amely néhány éve még annyira jellemző volt. Természetesen ezek a PC-s árak.
cyb
17 éve, 2 hónapja és 1 napja4000 Huf az az ár miért ha jó a játék és nekem is tetszik megveszem…Valamint nekem sokat számít a bugmentesség inkább, ha pénzt ölök valamibe.Utálom az olyan „játékokat” amiket amikor kiadnak tele van hibákkal és csak a nagy névvel akarják eladni.
alphadog20
17 éve, 2 hónapja és 1 napjaHát NEm is tom 5000ft de mondjuk csak azokra tennék ennyi ár limitet amyelyek
4-5 óra alatt végig lehet vinni és nem rendelkeznek multival vagy OLYan gamek mellyek szinte csak annyit változtak hogy új szám került a nevük mögé.