A videóban ezúttal az egyjátékos mód jellegzetességeiről, lehetőségeiről láthatunk néhány képkockát, miközben egy fejlesztő szóban osztja a tudást. Kifejti – többek között – hogy a rendelkezésünkre álló fegyvereket többféleképpen is felhasználhatjuk, különféle akrobatikus mozdulatokkal (többségük ismerős lehet a Prince of Persiából) juthatunk el nehezen megközelíthető helyekre, a hatalmas látótávolságnak köszönhetően könnyedén tájékozódhatunk, és kiszúrhatjuk küldetésünk pontos helyét már kilométerekről is (ez pedig az Assassin’s Creedet idézi).
Az ellenséges MI igyekszik reálisan, emberszerűen viselkedni, például felmászik a magas tornyokba, hogy könnyebben tudjon érvényesülni a tűzharcok során. Utunkba akadnak vezethető járművek is, a trailerben egy motorral repeszt főhősünk, de meg lennék lepve, ha ez lenne az egyetlen lehetőségünk a menetidőnk csökkentésére.
Érkezik idén télen PC, X360 és PS3 platformokra, várjuk szeretettel.