Az NBA 2K9 esetében örültünk. Örültünk, mert kiadták PC-re. Most pedig szomorúak vagyunk. Szomorúak vagyunk, mert a másolásvédelem itt is elbukott. Bár ez most tekinthető kiadói hibának, hiszen az történet annyi lenne, hogy az eredeti verziókból kifelejtették a regisztrációs kódot. A regisztrálás folyamata Steam-en keresztül történt volna, de így a vásárlók csak nézegethetik a dobozt, ugyanis kód nincs, regisztrálni nem tudnak. Mit is mondhatnék, szép kis baki.
A szemfüles vásárlók azonban egy percig sem gondolkoztak és fórumok tömegét árasztották el nyomdafestéket nem tűrő bejegyzésekkel. Így kapva az alkalmon és mivel úgy érezték szépen átverték őket, illegális verziók indítójával crack-elték meg az eredetijüket és úgy használják a játékot, már csak bosszúból is. A sztori legjobb része azonban az, hogy a kifelejtett kódot egyenlőre még nem is tudják pótolni, ugyanis semmilyen segélyvonalat sem a kiadót sem egyetlen illetékest nem tud elérni senki. A botránynak is nevezhető incidens egyenlőre Amerikát érinti, hogy máshol is jelen lesz-e nem tudni, de reméljük gyorsan kitalál valamit a kiadó, mert az eladási listákon így biztosan nem lesz éllovas az amúgy kiválóra sikeredett game.
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 4 napjaJó nagy blama a regisztrációs kulcs elhagyása.az biztos. de azzal hogy a már megvásárolt játékot crackelték nem bosszultak meg semmit mert anyagi kár nem érte a kiadót.Mindenesetre elég cink hogy ilyen amatőr hibák előfordulhatnak. 😄