Hogy kicsit eloszlassam a kedélyeket, beszereztem egy videót, ami nagy valószínűséggel a béta teszt alkalmával lett rögzítve és még nagyobb az esélye, hogy folytatása is lesz. Ugyanis pont a végén, mikor odaér karakterünk a csillagkapuhoz, pont akkor retten meg és nem lép be, pedig pont utána jönne az igazán nagy móka és a hatalmas világ, ahol jöhetnének az igazán nagy csaták. Ebből kiindulva nagyon reméljük, hogy hamarosan kidobnak egy folytatást is.

Jelen videóban ugyanis csak egy belső épületet tekinthetünk meg, amiről üvölt, hogy uneral motor hajtja. Ami persze összességében nem baj, mert nem lesz gépzabáló, de már kicsit elavult szegény. Az elsődleges hangsúly a taktikázáson van, amiből láthatunk is apróságokat, bujkálásokat, stb. De ez így összességében nem mutat sokat, sőt egyenesen kevés, a lényeg szerintem a kezelőfelület, amit tüzetesebben áttanulmányozhatunk és megnézhetjük végül is futás közben az egész produkciót. Ez alapján nem biztos, hogy meg fog tetszeni, de ha egyszer átlépünk a csillagkapun…