A Rail Simulator úgy gondolta, hogy esedékes egy kiegészítő megjelentetése a játékhoz, ami letölthető formában már elérhető, 30 dollár ellenében, azonban érkezik a dobozos verzió is majd november 7-én! Hatalmas dolgokat ne várjatok a kiegészítéstől, kettő darab új vonatot kapunk és egy-két javítást, ami természetesen érinteni fogja a teljes játékot is. A vonatok név szerint a Class 220 és a Class 221 névre hallgató személyszállítók, újításokban pedig szebb grafikát és jobb fizikai modellezést ígérnek. Ez egy külsős embernek nem sok, de egy igazi vonatszimulátor szerelmesnek ez elég lesz ahhoz, hogy felvegye a mozdonyvezető sapkát és meghúzza az dudát, majd nagy füstölgés közepette belekóstoljon a vasúti dolgozók, pontosabban a mozdonyvezetők életébe. Természetesen csak a kiegészítő megvásárlása után…
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A vonat szimulátorok egy külön állatfaj a játékiparban. Már elnézést a szarkasztikus kifejezésért, de ez az igazság. Az általam nagy szerelemmel tekintett játékstílus már időtlen idők óta jelen van különböző platformokon, azonban a fénykorát az utóbbi időkben kezdi élni. Ez köszönhető a grafikus motorok fejlődésének és ezáltal az egyre élethűbb ábrázolásmódnak, ami hozzátartozik az igazi játékélményhez. Az említett Rail Simulator és a Microsoft Train Simulator a két koronázatlan király, bár akadnak még próbálkozások, amik kevésbé közkedveltek, de itt vannak közöttünk.
vendeg
17 éve, 3 hónapja és 6 napjavalaki kuldje már ela rail simulatort abc
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 3 heteNagyon jó!😄
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 2 heteLe lehet valahonnan ingyenesen tölteni a Voyager-t?😄
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 2 heteHÁJ!
Már régóta olvasgatom a RS fórumokat, de 2008.10.hónál frissebbet még nem találtam (eddig). Gyűjtöm a tapasztalataimat a RS-al kapcsolatosan és szándékozom közreadni, de eddig úgy látszik, hogy a többi fórumok kifulladtak…
Amennyiben itt lesz érdeklődés, úgy itt szándékozom közreadni a megállapításaimat.
(Bagaméry)
raiden
16 éve, 9 hónapja és 2 heteEz nagyon jó ötlet..😎 Miért nem,regisztrálsz?Nem bánod meg..😉
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 2 hete„Bagaméry”
Végre ez a fórum olyan, hogy vendégként is lehet véleményt mondani (írni) az adott témákról akár regisztráció nélkül is. (egyébként nem tudom, hogy mi az előnye a regisztrációnak?)
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 2 hete„Bagaméry”
Az SG-fórumon megjelent véleményem – csak elöljáróban a kidolgozandó témához…
Háj Gáj
Régóta szenvedek a Raillal. Már hülyét kapok a megtorpanásoktól, ami a tapasztalatom szerint abból adódik, hogy olyankor a gép a winyóról olvas be adatokat… Ezen a jelenségen lényegében semmilyen beállítás nem segít- még a csontra lebutított beállításokkal sem. A jelenlegi; 2.33 Ghz core 2 duó, 160 Gb sata II. winyó, 3 Gb memória, Asus 9800 GT videó sem oldotta meg a problémát akár Xp-vel, akár Vistával használva sem. A BIOS-ban 32 bites HDD hozzáférés beállítás is ki van választva. (Az előttem szólók erről a jelenségről nem írtak semmit!! – ettől függetlenül nem hiszem, hogy ez a probléma csak nálam probléma.
Még csak annyit, hogy próbaképpen a lehetőség szerint a legszerényebb (low) opciós beállítással, minimum 800×600-as videónál is meg volt a jelenség…
Van valakinek tapasztalati megoldása a jelenségre? – a Rail vásárolt példány!
Ez különösen tapasztalható az; Oxford to Paddington vonalon a Rush Hour run pályán kb 1500 m-re az állomástól indulva, ahol egy rakás sebességjelző (50-es) tábla van! – itt csaknem megáll a vonat egy pillanatra.
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 3 napja„Bagaméry”
Köszi, de ilyen „székely módszerrel” nem lehet előbbre jutni a témáman….
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 3 heteHalljátok?
Nem tudtok segíteni abban, hogy hogyan lehet alagútat csinálni az alap játék pályaszerkesztőjében?
Azt tudom hogy kell olyan páját csinálni ami be van fedve ilyen fekete izével, de a hegy bennemarad.
Hogyan lehet azt onnan kiszedni?😮
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 2 hetejó ez a játék!
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 1 napjaCsinálsz egy hegyet, végigvezeted benne az alagutat, csinálsz alagútbejáratot és kijáratot, majd azzal a „fekete izével” befeded, ahol megy a vonat. És kész az alagút!😄
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 18 órájaÉn csináltam egy nagyon jó pályát!😄
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 4 hete„Intercity”
Valaki tudna segíteni? Tettem föl egy magyar gőzöst, de nem indul el. A segítséget elölre is köszi!🙂
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 1 heteszia
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 2 heteDudja valaki hogyan kell megcsinálni hogy a feladatban mejik vonattal legyek,és hogy magátol menjen valahova a vonat.
A választ előreis köszönöm,köszönöm,köszönöm,köszönöm!!!!😉
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 2 hetehahó nemtudjátok hogy kell kabint váltani vagy hogy kell ki meg be kapcsolni a motort a villany mozdony nálmeg az áramszedőt leszedni?
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 2 napjaNem tudom letolteni😕
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 2 napjaNa segit valaki😉
vendeg
15 éve, 1 hónapja és 1 heteIsmer valaki ojan Mozdony vezető játékot ahol multiplayer-be lehet játszani vagy is Lan-ba!
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 4 hete„Ismer valaki ojan Mozdony vezető játékot ahol multiplayer-be lehet játszani vagy is Lan-ba!”
Tudjátok… EKKORA BAROMSÁGOT MÉG SOHA NEM HALLOTTAM… de jó ötlet
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 1 heterohadt drága 😕
vendeg
14 éve, 4 hónapja és 2 heteez szemétség!😕😕😕😕
vendeg
14 éve, 4 hónapja és 2 hete:@
vendeg
14 éve, 4 hónapja és 2 heteeléggé😉
vendeg
13 éve, 2 hónapja és 2 hete😕kapjátok be vonat szimulátor csinálók!