Az új képekhez, amik most érkeztek nem fűznék további kommentárokat, mindenki nyálazza át és mély csodálattal nyugtázza a látványt. Egyetlen egy kérdés maradt megválaszolatlanul mindannyiunk előtt. Bár lehet, hogy túl korai még erről filozofálni, hiszen még meg sem jelent, de hová lehet még ragozni a Sims-et? A tökéletes cél nyilvánvalóan az, hogy egy teljes életet és annak minden apró mozzanatát lemintázzák nekünk és magunk is átélhessük virtuálisan.
Utóbbi gondolatok pontosan a fejlesztők szájából hangoztak el nem is olyan régen, azonban felmerült egy újabb apró kérdés, hogy mitől is olyan sikeres a sorozat?! A válasz az EA szerint egyértelmű. Sokan élünk a világtól elszigetelve, vagy rosszabb anyagi körülmények közt. Sokaknak nem adatik meg, hogy házakat építsenek és berendezzék azt méregdrága bútorokkal. Azonban a Sims, ha nem is a teljes háromdimenziós valóságban, de egy virtuális térben szabad kezet enged nekünk ehhez. És ez természetesen tetszik az embereknek, hiszen ezért is nézünk televíziót vagy bármi mást, amivel legalább belenézhetünk az elérhetetlenbe.
Külföldi újságírók és okosok szerint, ha egyszer eljön a pillanat egy Sims 4-re, akkor az már olyan lesz, mint egy teljesen valódi élet. Mivel a Sims 3 bármennyire is szinte határtalan, minden apró mozzanat nincs benne. Ellenben már így is tökéletes élményt tud nyújtani egy elképzelt olyan életről, ahol tulajdonképpen alig vannak határaink. Egyenlőre kár még ilyenekről merengeni, mindenesetre érdekes ilyenekről gondolkodni, hiszen ez az a játék, amiben tipikusan a határ a csillagos ég. Ki tudja, lehet éppen a következő Sims-ben már vehetünk egy virtuális XBox 360-at és megvehetjük hozzá a játékokat és számítógépen keresztül játszhatunk XBox játékokkal. Érdekes ugye? Ilyenről és még sok másról is elgondolkoztak külföldi kollégáim, én azt mondom egyenlőre felesleges, várjuk a Sims 3-at és élvezzük ki minden percét… Aztán, hogy mi lesz utána, az még a jövő zenéje.
vendeg
17 éve, 3 hónapja és 2 heteHát nem lesz rossz😄 Nemtom, én nem látok nagy változást a grafikában, jó szebb lett de azért lehetett volna szebb is. 😕 🙂
maniac
17 éve, 3 hónapja és 2 heteEgyértelműen lehetett volna szebb is igen, de gondolom igyekeztek szemmel tartani azt is, hogy azért ne kelljen hozzá egy high-end gép, mert így szélesebb körhöz is eljuthat a játék…
vendeg
17 éve, 3 hónapja és 2 heteKirály!😄
vendeg
17 éve, 3 hónapja és 2 heteSzerintem a Grafika nem változott,csak több lehetőség van benne.
PL:Több Bútor Lesz Benne.
vendeg
17 éve, 3 hónapja és 1 hetenekem is kell ez a jatek😄😄😄😄😕
vendeg
17 éve, 4 napja és 17 órájakirály😄:
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 6 napjaNekem már megy van ez a játék és tényleg király 😎😉
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 6 napjate idióta, még meg sem jelent…
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 5 napjaNagyon jó lesz!!!😄😄😄
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 1 heteDEHOGYISNEM!!!😎😉
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 3 heteNekem meg van😄 Tényleg nagyon jó!
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 2 heteholszerezted meg ingyen van?
🙂😉😄
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 4 hetenekem is meg van tenyleg nagyon jo de lehetne jobb is