Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Electronic Arts két marékkal szórja a nép közé a Need for Speed: Undercover anyagokat. Tegnap egy mozgóképpel, ma pedig néhány állóval kedveskedtek a rajongóknak. Persze van is mit bepótolniuk, hiszen az elmúlt évekhez képest valamivel később, a nyár elején, fedték fel a közönség előtt a széria legfrissebb darabját, az első hivatalos látnivalók pedig csak július végén szivárogtak a köztudatba. Nem is csoda, hogy széles körben meglepetést okozott a megjelenési dátum, amely az előző részekhez hasonlóan ismét egy novemberi napra esik.
Az EA Black Box csapata ismét leígérte a csillagokat az égről. Radikális újításokról, élőszereplős átvezető videókról, hangsúlyos történetszálról, a gyökerekhez való visszatérésről beszélnek, és természetesen a rend buzgó őrei is újra színre lépnek, hatalmas örömünkre vagy/és bánatunkra. A fél játékosvilág lélegzetvisszafojtva várja, hogy sikerül-e valami emlékezetes dolgot összegyúrniuk ezekből a komponensekből, olyat, amely feledteti az utóbbi évek botladozásait, és újra makulátlanul csillogóvá teszi a Need for Speed nevet.
Mindez sajnos nem derül ki az alant látható képekből, ennek ellenére érdemes őket végigmustrálni, hátha enyhítik a várakozás izgalmát.
vendeg
17 éve, 3 hónapja és 3 hetenaon kiály megszerzem!!!!!!!!!!!!😄
vendeg
17 éve, 3 hónapja és 3 heteHát eddig nekem nagyon úgyt tűnt h nem nagyon lesz benn tuningolás….de ahogy most nézem a képeket, főleg azt a lexust, nagyon úgy tűnik, h mégis lesz benn valami(vagy csak én vok hülye és az gyári lexus?) 😕 😄
vendeg
17 éve, 3 hónapja és 3 heteSzerintem jó lesz, bár nekem a PC-m nagyon gyenge már a pro street is kínlódás volt… 🙁
VÉgre megvan az X360 így azon tudom tolni -Ez_Az- . Nem hiszem, hogy a tuningot kihadják belőle, hülyeség lenne szerintem, a tuningon alapul az NFS részek nagy része…
Ennyi. kicsit össze-vissza lett. bocs!
ByEz
😮
vendeg
17 éve, 3 hónapja és 3 hetemikora jön meg szerintetek meg a gf 9600gt 512mb nem kevés
dru
17 éve, 3 hónapja és 3 heteAz EA nem igazán szokott késni az éves NfS adaggal, így az előzetesen kikiáltott napon (Európa: nov. 21.) valószínűleg a boltokban lesz.
Sajnos a 9600GT önmagában kevés lesz, viszont ha teszel köré egy alaplapot, procit, és még néhány egyéb dolgot, akkor már jó eséllyel el fog futni rajta a játék.🙂
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 3 hetecsa csa mindenkinek!! hát én ma leszedtem a Need for Speed Undercovert de nagyot csalódtam benne, irányitás joo mint szokott🙂 de a grafika az gyalázat rossz!!! az MW 100-szor jobb !!!
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 2 heteNagyon faxa ha valaki át dobná nekem a játékot meg köszön ném oksi lécci valaki !! Elöre is kösz!! [email protected]
anzi
17 éve, 1 hónapja és 2 heteszevasztok! Én élek halok need for speed szériaé,de sajna nem tudom hol lehet leszedni,mert nagyon kéne. Próbáltam mér de sajna nem sikerült. Ha egy jó elérési utat mondanátok azt nagyon megköszönném,légyszi. Mert sajna nem tudom megvenni,legalábbis egy darabig nem. Előre is kösz!!!!!!!!
anzi
17 éve, 1 hónapja és 2 heteMár a need for speed undercoverre gondoltam köszi
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 1 hetekérlek tikteket karányonyra könyetek enyet nekem is ebol a játékbol xbox360 ra léci
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 5 napjanaon jjjjjjjoooooooooooo😎😎
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 4 napjaKemény a játék és jooooo a grafika
😄:
vendeg
17 éve, 2 hete és 6 napjanaon élethü
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 2 heteegy rohadt szarság a need for speed undercrover
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 1 hetesziasztok szerintem ez kiválóóó 😄🙂😮😮😮😮😉
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 1 hetehelló mindenkinek nem tudom mi lehet a baj az undercoveral de újra indítja a gépemet pedig csak a processzor nem egyezik a 2.66Ghz processzor 512mb videó kártya 1gb RAM ha valaki tudna segíteni meg köszönném 😕
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 4 napjaaaaaaaaa bazzd meg ell veték az öszes automat a hülye zsaruk😕
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 3 hetenekem is😎😎😎😎😎😎😎😎😎😎😎
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 2 heteSZUPER játék🙂
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 2 hetekönnyű lerázni a zsarukat
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 2 hetehát király játék😉
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 2 hetenekem sem indul el ez a játék szerintem hagys azt a játékot hányas a géped😛🙁
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 2 heteén inkáb ki nyírom a zsarukat😎😎😎😎😎