A játék, mint említettem a híres hadvezér csatáit fogja feleleveníteni. David Health a játék egyik fejlesztője elárulta nekünk, hogy a Napóleoni háborúk rengeteg remek ötletet tudnak adni egy játékhoz. Szerinte elég csak a háborús stratégiákra gondolni, amikkel folyamatosan csatákat győzött Napóleon és amiket természetesen mi is alkalmazhatunk a harcok közben.
A nyolc hosszadalmas csatákkal megtűzdelt kampány, amely az 1805-1815-ös esztendőkben fog játszódni, elvisz majd minket Oroszországba, Britanniába és természetesen az utolsó küldetés és a nagy csata nem is lehetne máshol, mint Waterloo-ban. A térképek lemodellezésénél figyelembe vették az adott tájegységeket mindig és a helyszínekhez megpróbálták visszaadni az eredeti környezeti viszonyokat. A játék felépítése és kinézete hasonlít az Europe Universalis című stratégia alkotáshoz, azonban itt talán valamivel egyszerűbben boldogulunk majd, mint ott.
Természetesen itt is tudunk majd csapatot építeni és egységeket venni, mint ahogyan az nem nagyon maradhat ki egy RTS-ből, legalábbis egy ilyen fajtából semmiképpen sem. Minél több pénzt tudsz majd kaszálni, annál erősebb lesz a sereged és annál könnyebb lesz véghezvinni a 100 napos háborút. Ha azonban ez a kampány neked nem elég, akkor próbáld ki magad muliplayer módban is, mert ez is helyet foglal majd az alkotásban. Egyenlőre ennyit sikerült kideríteni a játékról, amit 2008 végére ígértek nekünk, ami lehet egy kicsit túl közeli, szerintem maradjunk 2009-nél. Egy hivatalos gépigényt, még beszúrok nektek, hogy megrémüljetek:
Minimum rendszerkövetelmény:
Operációs rendszer: Windows 98/ME/2000/XP/Vista
Processzor: Intel Pentium 4, 1.4 GHz (2GHz ajánlott)
Grafikus kártya: 32 MB V-RAM-mal rendelkező kártyák
Memória: 512 MB RAM (1 GB ajánlott)
HDD: 300 MB