Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Múlt héten hírül adtuk, hogy a Project Origin végre felvehette a méltó F.E.A.R. nevet, azonban a játékról most újra kaptunk egy kis apróságot. Mi lehetne más, mint nagy meglepődésünkre néhány kép. A szeptemberi screenshot mánia elérte a F.E.A.R. második részét is, ami természetesen egyáltalán nem baj. A fotók tulajdonképpen egyik screenshot kategóriába sem illenek bele, azonban az akciózásba belekóstolhatunk egy picit, illetve ismét megtapasztaljuk, hogy a játék hangulata egy cseppet sem változott az előd óta.
A game az előzetesek szerint hihetetlen fejlődésen ment keresztül, fejlettebb MI, élethűbb ábrázolásmód, ebből következik, hogy a grafika is sokkal szebb lesz és természetesen a sztori is sokkal-sokkal változatosabb és mélyebb lesz, mint elődjében. Már a kezdet kezdetétől tudni fogjuk kik vagyunk és azt is, hogy mi a célunk. Azonban ez a cél nem lesz egyszerű, hiszen a játékból megismert Alma kisasszony ismét gondoskodik arról, hogy egy percre se unatkozzunk! Ha éppen nem az ijesztgetésről gondoskodik, akkor egy fél hadseregnyi katonát zúdít ránk. A képeket tömjétek magatokba, reméljük hamarosan kapunk még egy pár adaggal…
richie8
12 éve, 5 hónapja és 2 heteNagyon szép ás jól sikerült játék, néha azért Alma és az egyéb aktuális rémek a frászt tudják hozni az emberre. De azért az első rész horrorisztikus kalandjaihoz még így sem érhet fel.