Mint említettem a kalózkodás lesz a fő célunk a játékban nem lesz más, mint, hogy legyőzzük az ellenfelet, illetve ellenfeleket. Mivel, hogy játszhatunk a mesterségesen intelligens gépezet ellen is, azonban lehetőségünk lesz osztott képernyőn, vagy multiban is nyomulni. Osztott képernyőn ez a szám maximum 4 lehet, multiban azonban 8. Természetesen nem csak lövöldözhetünk, hanem fejlődhetünk is, a csaták nyereményeiből, illetve vehetünk mindenféle finomságot a hajónkra, hogy igazi über-királyok legyünk.

A pályák száma 25-re rúg, amihez még mi is szerkeszthetünk kedvünkre annyit és olyant, amilyen csak jólesik. A játék kezelése a fejlesztők szerint annyi lesz, hogy kattintgatunk az egérrel és kész. Oda megy a hajó, katt az ellenségre bumm, robbant a hajó, mehetünk tovább. Ez még a casual barátocskáinknak is menni fog. Ehhez társul még hozzá majd az alacsony gépigény, amelyről egyenlőre nem tudtunk meg bővebbet. A játék elviekben még idén elérkezik hozzánk és természetesen konzolokra is.