Kollégám a játékbeli nagy visszatérőkről már nagyon sokat írt, így erre most nem térnék ki külön. A Capcom úgy érezte, hogy ráfér a sorozatra egy kis ráncfelvarrás, mivel az újabb konzolokra tudtommal (legalábbis kettőre biztosan) nincsen Street Fighter. Van helyette sok más, de azok (neveket direkt nem említek) nem érnek fel a verekedős játékok királyával! A játék grafikája is átesett egy kis változáson, a grafikai motor átírásával a játék az úgynevezett cel-shaded technológiával készül, mint amilyent láthatunk majd a Battlefield Heroes-ban is.
A harcrendszert is sikerült módosítaniuk a fejlesztőknek, sok újdonság ezzel kapcsolatban nem szivárgott ki. Annyi azonban igen, hogy a kombókat úgy tudjuk majd elérni, ha feltöltünk egy kis csíkot, ami az ütéseket számlálja. Úgy emlékszem ilyen még nem volt egyik Street Fighter-ben sem. Külön öröm a PC fanatikusok számára, hogy plusz extrák is belekerülnek majd a játékba. Hogy a konzolosokat ezek érinteni fogják-e, azt nem tudom. A megszállott fanatikusok már biztosan nagyon várják, akik pedig most ismerkednek a sorozattal, csodálják meg a lenti gameplay videót és szerintem másodperceken belül beleszeretnek.
vendeg
17 éve, 4 hónapja és 3 hetejajj, ilyen szar játékkal nem találkoztam még😕
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 18 órájaGALD WARS AZ ENYÉM
alphadog20
17 éve, 2 hónapja és 18 órájaVégre egy verekedös játék ami jönn PC-re
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 3 hetevagány volt mind a kettö speciális képessége