Tehát magyaránszólva, nem lesznek kimondottan csak az egyik, vagy csak a másik masinán exkluzív szereplők, minden itthoni változat egyazon felhozatalt fogja felmutatni. A Soul Calibur IV esetében láthattunk már ilyet, hiszen ott Yoda mester kizárólagosan az Xbox 360-as verzió sajátja, míg a nagy Darth Vader csak a PlayStation 3-as kivetülésben fog feltűnni. Yoshinori Ono uraság világosan közzé tette, az ő csapata nem kíván erre az útra lépni, nem lesznek tehát úgymond konzolspecifikus karakterek a Street Fighter IV-ben.

Meg is ragadnám az alkalmat, hogy helyesbítsek egy tegnap leközölt, tényként kezelt megjelenési időpontot. A tegnapi Street Fighter IV-es hírünk bekezdésében jómagam az idei novembert jelöltem meg várható érkezésének, holott egyelőre nincs hivatalosan megerősítve annak ténye. Jóllehet, mi ezt az információt kaptuk, ám a félreértéseket elkerülendő, fontosnak tartom elmondani, egyelőre nem tudni pontosan, hogy a három itthoni verzió mikortól lesz megvásárolható. Így érzem pontosnak és tisztázottnak a dolgot.

Most pedig foglaljuk gyorsan össze, hogy kiket várunk az otthoni verziókban…

Visszatérők:

– Ryu
– Ken
– Chun-Li
– Guile
– E. Honda
– Blanka
– Dhalsim
– Zangief
– Balrog
– Vega
– Sagat
– M. Bison

Újoncok…

– Abel
– C. Viper
– El Fuerte
– Rufus (Sheng Long-ként bejelentve, áprilisi tréfaként)
– Seth

Az itthoni verziók bónusz karakterei…

– Dan Hibiki
– Fei-Long
– Cammy