Ez természetesen azzal a következménnyel fog járni, hogy szinte egy erőművet kell beállítani ahhoz, hogy fusson a játék. A fejlesztők szerint az nVidia 8800 lesz a legalapabb videokártya, amin már élvezhetően és szépen is fog futni a game. Magáról a sztoriról annyit tudhattunk meg, hogy az előző részben megismert Sykes őrmestert irányíthatjuk, az ő története lesz a Warhead.

A sztori szorosan kapcsolódni fog az előző részhez, rengeteg átfedés lesz benne, így akik még nem játszották végig azoknak akadhat pár homályos folt a Warhead történetben. A tűzharcokban állítólag egyszerre negyvenen vagy még többen is lehetnek velünk szemben a képernyőn! Ez is indokolja majd a hatalmas gépigényt, amiből egyenlőre még hivatalos nem érkezett. De várjuk nagyon! Addig pedig lehet tördelni a hugica malacperselyét, hogy legyen pénz az új videokártyára!:)

Nagyon remélem, hogy a Warheadben most nagyobb gondot fordítanak a fejlesztők a sztorira. Megerősítették ugyan, de majd akkor hiszem el, amikor látom. Ha most sikerül egy igazán jó sztorit kiagyalniuk és ezt párosítják a gyönyörű grafikával, akkor a játék tuti siker! (Márpedig aki emlékszik az előző részből Sykes őrmesterre alias Psycho-ra, akkor a stílusából következtetve, hát…) Szóval remélem kreatívak lesznek a játék sztori felelősei! Annyit még, hogy a játék egyenlőre kizárólag PC-re lett bejelentve!