A EA Sports amellett, hogy erősen a next-gen masinákra koncentrál, a jó öreg PlayStation 2-ről sem feledkezik meg, ám mielőtt elérzékenyülnénk a gesztustól, jegyezzük meg gyorsan, hogy ennek komoly üzleti vonzatai vannak. Jelen pillanatban a PlayStation 2 a világ legelterjedtebb konzol masinája, így a legnagyobb vásárlói réteg is körülötte csoportosul, ami pedig sok-sok dollár milliót hozhat az óriás fejlesztő/kiadó konyhájára. Mit főztek ki ezúttal a srácok? Elemezzük ki néhány mondatban.
A FIFA 09 kiemelt figyelmet kapott a termelés során, amelyet az is alátámaszt, hogy egy vadonatúj fizikai motort kapott, amely többek között 500 animációs szekvenciát is képes lesz bemutatni, ezenfelül a kölcsönhatások is sokkalta realisztikusabbak lesznek, mint a korábbi részek esetében, ezen a konzolon. A ügyesebb virtuális labdazsonglőrök az új animációs rendszernek köszönhetően könnyebb helyzetbe kerülhetnek, ha egy támadó és egy védő áll szemben egymással. Külön figyeltek az egyes játékosok sebességbeli különbségeire is.
Az EA Sports az elmúlt négy esztendő legnagyobb innovációjának titulálja az új multiplatform engine-t, hamarosan meglátjuk, hogy valóban volt-e rá kézzel fogható, szemmel látható oka. Aki tehát még nem rendelkezik újabb generációs berendezéssel, nyugodtan megvásárolhatja a PlayStation 2-re érkező kivetülést, hiszen a jelek szerint messze nem egy összecsapott, tákolt, foltozott játékot kapnak a pénzükért. Ezek persze az Electronic Arts ígéretei, kíváncsian várjuk, hogy milyen szinten sikerült mindezt megvalósítani a gyakorlatban.
A sorból kimaradt a négy új skill mozdulat, amelyek a következők lesznek: scoop turns, rainbow flicks, heel-to-heel knocks és ball rolls. A FIFA 09 idén ősszel érkezik PlayStation 2-re, PlayStation 3-ra, PlayStation Portable-re, Xbox 360-ra, Nintendo Wii-re, Nintendo DS-re és persze PC-re is. Teljes a hardver felhozatal, senki sem találhat mentséget, ha kihagyja. Friss képek a PlayStation 2-es verzióból lejjebb.
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 2 heteEzek a képek a fifa 08-ból vannak 😕
futuretro
17 éve, 11 hónapja és 2 heteDe jó szemed van. 😄 Rád kell, hogy cáfoljak, mert hivatalosan ez már a FIFA 09-ből származik, ha csak az EA el nem szúrt valamit. Ez utóbbi kizárva, nézz körül neten és látni fogod saját szemeddel. 🙂
marco
17 éve, 11 hónapja és 2 heteEbből is látszik, mennyire nem tud újat nyújtani sosem a Fifa!😄😛
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 2 heteTe mekkora ész vagy! Csipem, amikor valaki fikázni próbál. Mit gondolsz, egy ilyen oldalon nem jobban tudják nálad? Röhej.
vendeg
17 éve, 10 hónapja és 5 napjaigazad van marco ps2 -re már nem lesz jobb
itt már a ps3 a menő
ujvári T.
😄😕
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 2 hetelehet hogy nem dobták össze de akko is fényévekre van a ps3 tól
vendeg
17 éve, 7 hónapja és 3 heteA Fifa 09 is jó de nem annyira mint a Pes9.Amúgy a Ps2 sokkal jobb mint a Ps3.
vendeg
17 éve, 3 hónapja és 1 hetenagyon jó a fifa 09 nemhiába senki sem tud megverni😄
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 3 napjajaja😄😮
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 3 napjajajajajjajajajajajjajaj😮😛😉🙁🙂😎😕😄
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 4 heteén simán megvernélek
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 2 heteénmegverlek6-0-ra
😛😛😛😛
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 5 órájaszerintem jo de hol tom le tölteni ??
😄
vendeg
17 éve, 1 hete és 1 órájaMiért nem lehet ps2-re csaláskódok!!!!😮
marco
17 éve, 6 napja és 22 órájaKicsit körül kéne nézni, miszter lustaság.
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 3 heteén mindenkit megverek ha ha ha ha ha ha ha 😄😄😄
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 3 hetefogadsz
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 3 hetejó a kép.
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 1 hetenagyon jo es joban tok jatszani mint akar ki😎
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 3 hetepersze ponte mi?
😕
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 3 heteCool😉
horiahun
16 éve, 5 hónapja és 2 hetePS2 naon nagy szám😄 sok konzolt lenyomott annak idején😄😄 hát persze hogy még ma is zúz😉
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 1 heteja a fifa játékok közül ez a legjobb😄
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 3 napjaén vagyok a legjobb
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 1 heteA fifa 10 a menő😄