A legtöbben a Diablo 3-ra szavaztak, de mikorra elhitették volna magukkal, hogy tényleg, máris változott a kép, és egy StarCraft MMO-t, egy WarCraft IV-et, vagy egy újabb Lost Vikings részt véltek felfedezni. Ma viszont hatalmas csinnadratta közepette végre pont került a pletykák végére. Az új Blizzard fejlesztés neve Diablo III. Talán nem túlzás azt állítanom, hogy mindannyiunknak szerzett egy nagyszerű napot a játékstúdió.
A játékról eddig nem sok tényleges adat derült ki. Az első (és talán legfontosabb): igyekeznek maximálisan hűek maradni az előző részek szellemiségéhez. Ennek megfelelően hasonló izometrikus nézetből szemlélhetjük az eseményeket, mint a Diablo 2-ben, és a Mana és Life gömböcskék is ugyanolyanok lesznek a képernyőn. A játék továbbra is egy akció-RPG lesz.
Kihangsúlyozták, hogy egyik fő feladatuknak a minél interaktívabb környezet megteremtését tekintik. Találkozni fogunk könyvespolcokkal (lásd első Diablo), amelyekből varázskönyveket és scrollokat gyűjthetünk be. Egy új irányítható hősről rántották le a leplet, ő lesz a Witch Doctor. Egyelőre részleteket nem közöltek róla. Fontos infó még, hogy az összes kasztnak lesz férfi és női megfelelője is.
Tartalmazni fog kooperatív módot is, sőt, ez kerül a fókuszba. A multit továbbra is a Battle.net-en keresztül oldják meg.
Köszönjük Blizzard, és várjuk a további finomságokat a játékból.
csabo
17 éve, 6 hónapja és 3 heteVégreeee!!!!!!!!!!!!😄
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 3 heteAz a jeges kép tényleg nagy ötlet volt. Még ma reggel is protossnak néztem. 🙂
Vajon lesz a játékból nextgen konzol változat vagy…. már megint a ragya pc-re kell költenünk? 😄
csabo
17 éve, 6 hónapja és 3 heteSzerintem ragya PC-re kell!
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 3 heteSajnos, szerintem is pc exclusive. De azér még reménykedem, elvégre a lepény’ hal meg utoljára. 😉
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 2 heteHát ez nem semmi lessz. Remélhetőleg kijön majd X360-ra is. Ennek a játéknak van piaca minden fronton.
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 2 hetetök király már nem csak az 1meg a 2hanem a harmadik része is meglesz a diáblonak😄😄😄😄😄🙂🙂🙂🙂🙂🙂
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 2 hete,,zometrikus nézetből szemlélhetjük az eseményeket” sztem ez rossz mert olyan lesz mint pl a muonline ( lásd: http😕/www.muonline .hu )csak jobb grafóval és nagyobbb világgal!!!! vajon ez is fizetős lesz??? mert ha igen akkor maradok a wownál (tom h az is feizetős).
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 2 heteizometrikus bocsi