Gyaníthatóan senki nem vág majd hátast e szavak hallatán, mivel pontosan ez az, amit vártunk Bill Gates-től, illetve a Vista után neki, mint a Microsoft prominensének mondhatni kötelessége így nyilatkoznia a cég fejlesztés alatt álló termékéről.
E közben a Windows Vista elérte a 140 millió eladott kópiát, ami önmagában tekintélyes adat, viszont a Microsoft számára az XP utódja e szempontból sem hozta a tőle elvárhatót úgymond. Hogy miért is nem, arra kézenfekvő a válasz. Kedvenc Microsoft-gurunk, Steve Ballmer sem köntörfalazott néhány hete a neki szegezett kérdésre, és maga is elismerte, hogy a Vista egyfajta átmenetet képez az előző és a következő rendszerek között.
Gates szentül hisz a Windows 7 kiforrottságában, legalábbis ezt ígéri a felhasználóknak abban az interjúban, amely a minap készült vele. Máris leszögezte például, hogy a Vista utódja szerényebb lesz valamivel a gépigényét tekintve, érezhetően kevesebb tárhelyet igényel majd a memóriában, és fejlesztett energiagazdálkodással bír majd.
Talán hihető a dolog, ha a Windows operációs rendszerek evolúciójára gondolunk, hiszen az elmúlt években volt néhány komoly baklövése a Microsoft-nak, (lásd Millenium) de ellenpéldát is láttunk, azaz remélhetőleg csak idő kérdése, hogy a Vista által képviselt új irányvonal egy kiforrottabb utódban képviseltesse magát.
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 1 hete😄nany szeru.
gocsa
17 éve, 8 hónapja és 6 napjaErről jut eszembe: május 19-én a Corvinus Egyetemen a híres/hírhedt Steve Ballmer tart előadást, itt lehet jelentkezni: http😕/msportal.hu/events/default.aspx
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 5 napja😎tök zsír
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 5 napjaVista Eredetileg angol de már magyarul is tud Pentium 3-asom van 512MB ram PCI-videó karival problémám még nem volt vele tüzfala csak a sajátja van fentvan már 2006 decembere óta Mivel novemberben keztem el a tölést!!!
Win98-as játékok szuperül futnak ami xp-n nem ment egyáltalán az itt most száguld PL😮NI
winver: 6.0.6000.16386
sp1 is felraktam változást nem nagyon észleltem szerintem sok az elkényeztetett ember a világban!!!!!