Ha az első sokkból felemésztél, akkor folytassuk is tovább. Bár sajnos jelenleg nem nagyon van. Kazunori Yamauchi uraság egy ausztriai magazinnak, a derStandard.at-nek nyilatkozott, melyben hangsúlyozta: annak a valószínűsége, hogy a Gran Turismo más konzolon is megjelenjen, szinte egyenlő a nullával. Na de mi van a számítógépes táborral? Előttük felcsillant a remény, hiszen nem zárkózott el a lehetőségtől, mitöbb, ő maga tette szóvá, hogy talán belevágnak egy portolási hadműveletbe.
Ez nagyon meleg kijelentés volt részéről, így egyelőre nem tudni, hogy mennyire komolyak a szándékaik, de Yamauchi mester nem szokott a levegőbe beszélni, jól tudjuk. Egyelőre csupán mint szóbaszédet tesszük közzé és erősen figyeljük a fejleményeket, mert bizonyára egy ilyen súlyú kijelentés (sugallat) nem marad annyiban, következmények nélkül. A pezsgőbontással azért még várjatok, de kétségtelen, hogy soha nem volt bíztatóbb momentum ennél, a PC-sek számára. Maradjatok velünk.
Bővebben az interjúról az alábbi linken olvashatsz:
dante576
17 éve, 9 hónapja és 1 heteÉn nem örülök neki mint PS3 fan!Maradjon csak exclusive 😎
futuretro
17 éve, 9 hónapja és 1 heteNem véletlenül pendítette meg ezt a húrt, valószínűleg vannak ilyen jellegű terveik. Meglátjuk. Az fix, hogy ha kijön, akkor egy atomerőművet kell majd a PC-seknek a gépeikbe rakniuk. Idővel kiderül minden.
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 1 hete1 es egyetertek^^
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 1 heteOhhh! Végre! Eddig csillogó szemmel és csorgó nyállal bámultam a PS-t. Most talán nekem is lesz szerencsém zúzni vele PC-n!🙂
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 1 heteJa, csak előbb fejlesztened kell a pc-det, kb kilóért. Akkor meg egyszerűbb és jobb is egy ps3…