Első lépésben 14 project-et dobott a feneketlen kút mélyére, majd megvált 260 munkaerőtől, mely céges szinten a dolgozók 25%-át jelenti, érinti. A hatalmas veszteségek komoly fejtörést okoznak a vezetőségnek. A tavaly december végét megelőző hat hónapban mintegy 81.4 millió angol fontot buktak el. Összehasonlítva az egy évvel ezelőtti veszteségekkel igen magasra rúgnak, hiszen akkor a deficit még "csupán" 17.9 millió angol font volt. Érthető tehát, hogy alapjaiban kell újragondolni a jövőben járandó utat.

Rogers uarság elmondta, hogy az utóbbi időkben a produktumok minősége nem ütötte meg a minimum elvárt sztenderdet, így most ezen is nagy mértékben kívánnak javítani. A kevesebb néha több elv mentén haladva, befagyasztott 14 futó project-et és mostantól csak a legfontosabb brand-ekre szándékoznak koncentrálni, úgy mint a Tomb Raider, a Championship Manager és a Deus Ex. A kulcsszavak tehát a költségcsökkentés és a mélyreható minőségjavulás.

Bízunk benne, hogy az átszervezés meghozza majd a kívánt eredményt és ugyan kevesebb, ám annál minőségibb produktumokkal fognak megajándékozni minket, a SCi Entertainment fennmaradó részlegei.