Az UbiSoft montreali stúdiójának designer-e, Philippe Therien nyilatkozott arról, hogy miként próbálják elkerülni a potolásból származó hátrányokat. Elmondása szerint úgy, hogy mindkét konzolos verziót külön fejlesztik, tehát nem portolják egyik gépről a másikra, jelen esetben Xbox 360-ról PlayStation 3-ra, hanem az elejétől fogva optimalizálják a két verziót az adott hardver tulajdonságaihoz. A végeredmény tekintetében azonos szintű grafikai megvalósítás és teljesen megegyező játékélmény realizálódik. Therien uraság elmondta, hogy a két hardver felépítése merőben eltér egymástól, így a portolás nem egy jól járható út, amennyiben a minőség fontos tényező.
Bár sok fejlesztő előszeretettel lép erre az ösvényre, a végtermék minősége a legtöbb esetben erősen megkérdőjelezhető. Három csapatra osztották a fejlesztő team-et, így mind az Xbox 360-as, mind a PlayStation 3-as, mind pedig a PC verziónak megvan a saját kis hegesztő alakulata. A srácok együtt dolgoznak, persze párhuzamosan halad a fejlesztés, hogy ne legyenek lemaradások egyik platformon sem és mind a három verzió egy időben, késés nélkül landolhasson a boltok polcain. Ha minden igaz az elhangzottakból, akkor végre a PlayStation 3 tulajdonosok is egy minőségi inkernációt kapnak, egy összecsapott, hanyag port helyett. Ez a helyes hozzáállás, ezt várjuk mi a pénzünkért.
braddock
13 éve, 11 hónapja és 2 heteAz első rész sokkal jobb volt!