Barrera szerint a hatalmas csúszás csak tovább erősítette a játékot. Nagyon szerettek volna időt nyerni és nehéz döntést kellett meghozniuk, hiszen a rajongók nyomást gyakoroltak rájuk, mihamarabb szerették volna a kezükben tudni a játékot, mondta Barrera. De utólag nem bánták meg a döntésüket, mert sikerült nagyon hasznosan kihasználni a késéssel nyert néhány hónapot.
Még eddig egyetlen Grand Theft Auto játék sem késett soha, de amikor tavaly augusztusban bejelentették a csúszást, Strauss Zelnick, a Take Two CEO-ja technikai nehézségekre hivatkozott, vagyis inkább megoldásra váró kihívásokra, ahogy ő fogalmaz. Barrera azonban egy kicsit többet is elárult az MTV News-nak. Most már a két verzió teljesen azonos ütemben halad tovább, semminemű technikai probléma nincs előttük. Valamint azt is megtudtuk, hogy az Xbox 360-as kivetülés nem fog igényelni merevlemezt, tehát további beruházás nélkül is tudják majd játszani a Core és Arcade kiszereléssel rendelkező játékosok. Ez mindenképp kellemes fejlemény.
UPDATE: Most kaptuk a hírt, hogy a Rockstar hivatalosan is bejelentette, a játék áprílis 29.-én fog debütálni világszerte és mindkét konzolon egy időben.
dante576
17 éve, 11 hónapja és 4 heteReméllem is hogy jó lesz ha már ennyire megvárattak!
😎
tottera
17 éve, 11 hónapja és 4 heteAzért késik, mert a főhős beült kaszinózni. 😄
uwegtigris
17 éve, 11 hónapja és 4 heteNem lessz belle semmi!!!!!!!!!🙁