Az utóbbi években egyre inkább előtérbe kerül a biztonság kérdése, nem véletlen, hogy mind az XP javítócsomagjai, mind a Vista fejlesztésénél ez volt az egyik elsődleges szempont, de a rivális Apple is szeretné emelni rendszerei védelmi képességeit.
A független Secunia adatai alapján összeállított táblázat külön mutatja az XP, a Vista, és időközben váltó felhasználók számára a Vista és az XP együttes hibamutatóit a Mac OS X mellett. Az eredmények érdekesek, hiszen az Apple ezek szerint ötször több hibával küzdött, mint a Microsoft, ám a kép árnyaltabb, hiszen a hibák száma és biztonsági szintje még nem egyenlő tényleges kihasználtságukkal. Az adatok szerint igen sikeres Microsoftnál csupán két tényező rontja az összképet, a Vistában mind a Defender, mind a Sidebar megjelenése kritikus hibákat okozott, a védelmi vonalnak szánt Defender ironikus módon a Windows Vista első kritikus hibáját okozta, ám ettől függetlenül az összkép a Microsoftnak kedvez.