Az ötlet lényege, hogy egy olyan nyílt környezetet hozzanak létre, mely egészen új alapokra helyezik a mobiltelefonok világát. Kinek ne lenne ismerős a tucatszám erőltetett menetben piacra dobott mobilok számos szoftverhibája, melyeken már sajnos nem hogy nem lepődik meg a tapasztaltabb felhasználó, de szinte számít rájuk. További probléma a későn kiadott frissítések minősége, illetve a támogatás rövid periódusa, hiszen úgyis csak egy-két évre szánják a készülékeket. Ez azonban nem segít a vásárlók napi problémáin, vagy éppen a különböző márkák közötti kompatibilitási problémákon. Az Androiddal végre valódi evolúció indulhatna meg a mobiltelefonok szoftverei terén, ráadásul ezt a folyamatot külsős fejlesztők is elősegíthetnék a mainál jóval hatékonyabban.

Az első Android alapú telefonok megjelenésére tavasz környékén számíthatunk, akkor azonban szinte biztosan, mivel a több mint 30 támogató vállalat között a nagy készülékgyártóktól kezdve chip és alkalmazásfejlesztők is vannak, mint a Texas Instruments, az Nvidia, vagy az eBay. A Google részéről pedig teljesen logikus lépés, hogy nem az Apple iPhone-nak akar konkurenciát állítani, ennél sokkal kockázatmentesebben és megkerülhetetlenebbül jelenhet meg a mobilpiacon, és a jövőbeli kilátások is kecsegtetőbbek. Gondoljunk csak arra, hogy a vállalat végre a mobiltelefonokon is tömegesen reklámozhat majd, ami bevételei döntő többségét biztosítja.