Az elemzők szerint a lassan már évek óta értékesítési és anyagi gondokkal küzdő AMD-t hosszú, akár évekig tartó árháborúval teljesen térdre kényszeríthetné az Intel, ami később csőddel, illetve felvásárlással végződhetne. Jóllehet az AMD piaci részesedése jóval elmarad az Intel mögött, még mindig az egyetlen igazán komoly ellenfélnek számít, és létezésével folyamatos fejlesztésre készteti a piacvezetőt. Amennyiben ez a verseny megszűnne az Intel könnyen visszafoghatna fejlesztési üteméből, illetve kedve szerint emelhetné az árakat.

Az EU azonban csupán vizsgálatot kezdett, az ügyben még nem hoztak döntést, a beadványra pedig máig, október 8-ig kellett volna érdemben válaszolni az Intelnek. A bizottság egyik illetékese szerint azonban a vállalat időt kért érvei összegyűjtésére, ám ezt még nem bírálták el, és az sem világos, meddig tolná ki a határidőt a cég. A tét valós, nem csak a processzorgyártó hírneve és jövőbeli üzletpolitikája a tét, de éves bevételének 10 százaléka, mivel ez az Európai Bizottság által kiszabható maximális bírság mértéke.